Tudomány

Szex után eldobja péniszét egy csigafaj

Pálfi Rita

2013. 02. 13. 20:36

Egy napon belül „gondoskodik” az új nemi szervről.

Némelyik tengeri csiga egyszeri használat után egyszerűen ledobja péniszét, ám 24 órán belül újabbat növeszt – figyelték meg japán tudósok.

Ezt a szokatlan párzási viselkedést a hermofrodita (hímnős) Chromodoris reticulata fajnál figyelték meg, amelynek példányait a csendes-óceáni Okinava szigeténél gyűjtötték be.

“Egyetlen más állat sem ismert arról, hogy többször is eldobható hímvessző segítségével párosodjon” – írták a japán kutatók a brit tudományos akadémia Biology Letters című tudományos szaklapjában szerdán közzétett tanulmányukban.

A Szekizava Ajami vezette kutatócsoport tagjai a begyűjtött egyedeket kettesével tartályokba helyezték. Ezek az állatok szimultán hermafroditák, azaz olyan egyedek, amelyekben mindkét nem nemi szervei jelen vannak, és egyidejűleg mindkettőt képesek használni.

A tudósok összesen 31 párosodást figyeltek meg, amelyek pár másodperctől néhány percig tartottak, majd a tengeri csigák eltávolodtak egymástól, és 20 perccel később pedig “lehullatták” hímvesszőjüket.

A szakemberek a csigák belső felépítését alaposan tanulmányozva megállapították, hogy az állatok péniszének nagy része testükben spirálszerűen tekeredik. Ennek alapján képesek összesen három himvessző-hosszúságot belsejükben “raktározni”, és 24 órán belül egy újabb péniszt növeszteni. Azt is megfigyelték, hogy az állatok legfeljebb háromszor voltak képesek párzani, az aktusokat egy-egy nap választotta el egymástól. Az “eldobhatóságra” minden bizonnyal azért van szüksége a csigának, mert pénisze tüskés, így “nehéz” lenne számára visszahúzni. A kutatók a tüskékben spermiumot találtak. A csigák péniszén lévő tüskék egyébiránt vélhetően azt szolgálják, hogy eltakarítsák a többi partner által hátrahagyott spermákat.

A tengeri csigán kívül még számos állatról ismert, hogy “megválnak” testük valamely részétől, a kutatók azonban úgy vélik, hogy a Chromodoris reticulata az első olyan ismert faj, amely képes nemi szervét visszanöveszteni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.