Tudomány

Aggódhatnak az 50- 75 évesek

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2013. 02. 07. 11:04

A baby boom nemzedék tagjainak egészségi állapota rosszabb, mint hasonló korukban szüleiké volt.

A második világháború után született, manapság 50-75 éves nemzedék csupán 13 százalékának kiváló az egészsége, szemben szüleik nemzedékével, amelynél ez az arány még 32 százalék volt – írta az amerikai orvostársaság folyóirata, a Jama Internal Medicine című szaklap.

A tanulmány az egészségi állapotról és a táplálkozásról készült amerikai felméréseket vetette egybe: az 1946-64 között születettek 2007-10-es adatait apáik nemzedékének 1988-94 közötti adataival, akik akkor 46 és 64 év közöttiek voltak. A mostani 50-75 évesek körében kétszer többen közlekednek bottal vagy más segédeszközzel, mint szüleik.

A kutatók kiderítették, hogy a baby boom nemzedék tagjai nem dohányoznak annyit, mint szüleik, kisebb a valószínűsége a tüdőbetegségeknek, és a szívinfarktusnak. Egy korábbi vizsgálat kimutatta, hogy a háború utáni nemzedék tovább él, mint az előző. “Közegészségügyi szempontból rossz forgatókönyvvel állunk szemben: hosszabban élünk, ám a pluszéveket betegen töltjük” – magyarázta a kutatás vezetője.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.