Tudomány

A Marsról jött a Fekete Szépség

mars (mars)
mars (mars)

A Marsról származik az a kőzet, amelyet a közelmúltban a Szaharában fedeztek fel. A kutatók szerint a baseball-labda méretű objektum ugyanakkor jelentősen különbözik a vörös bolygóról korábban érkezett többi meteorittól.

A kőzet nem csupán idősebb eddig becsapódott társainál, hanem hozzájuk képest több vizet is tartalmaz. Becslések szerint valamivel több mint kétmilliárd éves, és rendkívül hasonlít azokhoz a vulkanikus kőzetekhez, amelyeket az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Spirit és Opportunity nevű robotfelderítői vizsgálnak a Mars felszínén.


Fotó: AFP / NASA

A Science című folyóirat internetes oldalán közölt tanulmány szerint a Földbe csapódó meteoritok többsége a Mars és a Jupiter pályája közötti kisbolygóöv térségéből érkezik, de néhány közülük a Holdról és a Marsról.

A Szaharában most talált meteorit az NWA 7034 jelölést viseli, és Fekete Szépségnek becézik. Az Új-Mexikói Egyetem adományként kapta egy amerikaitól, aki tavaly egy marokkói meteoritkereskedőtől vásárolta meg. A szakemberek jelenleg azt vizsgálják, hogy a kőzet mennyi ideig sodródott a világűrben, és mióta pihent a Szaharában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik