Tudomány

Elhunyt Patrick Moore

Elhunyt vasárnap Sir Patrick Moore világhírű brit csillagász, számtalan tudományos mű szerzője.

Moore-t 89 éves korában, otthonában érte a halál. Az utóbbi években sokat betegeskedett, és a múlt héten is kórházban kezelték. A haláláról kiadott vasárnapi közlemény szerint azonban az agg tudós úgy döntött, hogy otthonában szeretné tölteni utolsó napjait, és orvosai is úgy ítélték meg, hogy további kórházi kezelésétől érdemi javulás már nem lenne várható.

Moore csillagásznemzedékeket nevelt fel, médiaszemélyiségként pedig világcsúcstartó volt: ötven évig vezette a BBC televízió The Sky at Night – Az éjszakai égbolt – című, havonta jelentkező rendkívül népszerű csillagászati ismeretterjesztő műsorfolyamát. Ő volt a televíziózás egyetemes történetének egyetlen olyan műsorvezetője, aki öt évtizeden keresztül jelentkezett ugyanazzal a tudományos programmal.

Brian May, a Queen együttes gitárosa, aki “civilben” maga is asztrofizikus, és néhány éve Sir Patrick Moore-ral közösen publikált könyvet a világegyetem történetéről, vasárnapi megemlékezésében “pótolhatatlannak” nevezte az elhunyt tudóst. “Soha nem lesz még egy Patrick Moore, de szerencsésnek tarthatjuk magunkat, hogy legalább egy megadatott nekünk” – fogalmazott a zenész-csillagász.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik