Tudomány

Villamos-végállomáson végezhettek Julius Caesarral

Torre Argentina (Torre Argentina, Róma)
Torre Argentina (Torre Argentina, Róma)

Az olasz főváros központjában, a mai Torre Argentina terén ölték meg Julius Ceasart, ott, ahol most a nyolcas villamos végállomása van - állítják a kutatók.

A Kr.e. 44-ben, március 15-én elkövetett gyilkosságról beszámoló ókori források szerint Caesar éppen Pompeius színházába tartott, amikor rátámadtak. A színházat oszlopos csarnok övezte, emellett pedig Pompeius kúriájának épülete állt. A kúria külső fala még látható, maradék részére azonban ráépült a mai Róma – a villamosmegálló és a szomszédjában emelt 18. századi színház – mondta el az olasz sajtónak Antonio Monterosso, a spanyol nemzeti kutatóintézet (Csic) Rómában működő régészeti intézetének szakértője.

“Biztos, hogy Julius Caesart itt gyilkolták meg. Megtaláltam azt a cementtömböt, amelyet az ókori szerzők szerint a merénylet helyszínén helyeztek el” – magyarázta a szakember.

Rómának több pontját is Julius Caesar halálának helyszínével szokták azonosítani, közöttük a Forum Romanumon levő kúriát és Pompeius színházát, amelynek nézőterére lakóház épült, de megőrizte a színház félköríves alakját.

A La Repubblica című lap felmérése szerint a rómaiak és külföldi turisták többsége azt sem tudja, ki volt Julius Caesar, mikor ölték meg és miért mondta azt, hogy „Te is fiam, Brutus!”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik