Tudomány

Ma Kék Hold lesz

hold (kék hold)
hold (kék hold)

Augusztus 31-én ebben a hónapban már másodszor lesz telihold.

A holdfázisok 29,5 naponta ismétlődnek és nagyjából ilyen hosszú egy naptári hónap is, ezért a Kék Hold nevű jelenségre – vagyis arra, amikor egy hónapban kétszer is van telihold – meglehetősen ritkán kerül sor. Egész pontosan 2,66 évente.

Legutóbb 2009 decemberében volt Kék Hold, abban a hónapban 2-án és 31-én is telihold volt látható az égen. Legközelebb pedig 2015 júliusában láthatunk majd ilyen jelenséget.

Míg Európában az idén az augusztus a Kék Hold hónapja, Kamcsatkán és Új-Zéland térségében augusztus második teliholdja “átcsúszik” szeptemberre. Mivel itt a következő holdtölte szeptember 30-án lesz, így náluk augusztus helyett, szeptember lesz a Kék Holdé.

Az elnevezést egyébként 1946 óta használják világszerte. Először a Sky&Telescope magazin használta egy Maine-i farmer naptárára hivatkozva. Bár a közbeszédben a hónap második teliholdját azóta is így emlegetik, valóban kék hold csak nagyon ritkán látható az égen, akkor, ha a vulkánkitörések és erdőtüzek miatt rendkívül sok hamu- és porszemcse kerül a levegőbe.

1883-ban például a Krakatau vulkán kitörésekor a levegőbe került mikronnyi részecskék kiszűrték a vörös színt, így akkor a Holdat kékes árnyalatban lehetett látni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik