Tudomány

Teliholdkor az atomok is másképp ütköznek

nagy-hadronütköztető (nagy hadronütköztető, )
nagy-hadronütköztető (nagy hadronütköztető, )

Bolygónk legnagyobb kísérleti berendezése, a nagy hadronütköztető annyira érzékeny, hogy még az árapályjelenség is érvényesül.

Annak ellenére, hogy “isteni” eredményeket ígér, az utóbbi időben kiderült, hogy a modern fizika legnagyobb kísérlete sem tévedhetetlen. Olyannyira, hogy a számítások során az esetleges emberi hibák mellett a tudósoknak figyelembe kell venni a Hold állását is – a létesítmény ugyanis annyira érzékeny, hogy égi kísérőnk vonzása is hatással van rá.

Pauline Gagnon, a nagy hadronütköztető egyik kutatójának elmondása szerint a Hold folyton változó gravitációs ereje – amely az árapályjelenségéért is felel – egyes apró alkatrészek apró helyzetváltoztatását eredményezi. Mivel a berendezés kerülete 27 kilométeres, ezek az apró elmozdulások is hatalmasnak számítanak, ha két protonnyaláb ütköztetése a cél. Éppen ezért a részecskegyorsító működtetőinek rendszeres időközönként kompenzálniuk kell a természeti erők hatását.

Azonban meglepő módon nemcsak a Holdat kell figyelniük, hanem a szomszédos Genfi-tavat is. Nem mindegy ugyanis, hogy Közép-Európának a Balaton utáni második legnagyobb területű édesvizi tavában épp milyen a vízállás, mivel a hidrosztatikai nyomás változásai is hatással vannak az alagútra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik