Tudomány

Megvan a lovak eredete

A szelídítés hatezer éve, a mai Ukrajna és a mai Kazahsztán nyugati területein kezdődött.

Archeológiai leletek szerint a vadlovak domesztikálása az eurázsiai sztyeppén, vagyis a Fekete-tengertől a Góbi-sivatagig érő területen, annak is a nyugati részeiben kezdődött. Genetikai elemzésekkel ugyanakkor mindeddig nem tudták alátámasztani ezt a feltételezést – a DNS-vizsgálatok ugyanis arra utaltak, hogy a vadlovakat sok helyen, szétszórva szelídítették az emberek.


Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában megjelent tanulmányban a tudósoknak sikerült egyesíteni a háziasított lovak származásáról szóló, néhol ellentmondásos régészeti és DNS-vizsgálatokat

A Cambridge-i Egyetem kutatóinak eredményei szerint a vadlovak 160 ezer évvel ezelőtt az eurázsiai sztyeppe keleti vidékéről indulva terjedtek nyugat felé, háziasításuk csaknem hatezer évvel ezelőtt valóban a sztyeppe nyugati vidékein kezdődött. A háziasított lovak számát időről időre vadlovakkal növelték az emberek, így maradtak fenn és híztak a csordák.

A vadlovakat azonban nem volt egyszerű feladat fogságban szaporítani. Kancákat könnyebb volt tartani a méneknél, a csordákat ezért rendszerint nőstény vadlovakkal “töltötték fel”. Minden bizonnyal ez a magyarázat a mai lovak anyai DNS-ének nagy változatosságára, és ez vezetett korábban – tévesen – arra a feltételezésre, hogy a vadlovakat több régióban is háziasították.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik