Tudomány

Budapesten a csapból is ez folyik

A klórozás mellett az UV fény felel azért, hogy a fővárosiak tiszta vizhez jussanak.

A budapestiek ivóvízellátását a város alatt húzódó, több mint 5000 kilométer hosszú vezeték biztosítja. Mielőtt az ivóvíz az elosztó hálózatokba kerül, klórozással fertőtlenítik, hogy a közcsőhálózat és a házak belső ivóvízvezetékeinek minden pontján biztonságos legyen a fogyasztás.

Mivel a klórozás íz- és szaghatása miatt sokakban ellenérzést vált ki, több helyen nagyrészt UV fénnyel oldják meg a fertőtlenítést, így jelentős mértékben csökkenthető a klór szintje. Az eljárás során nagyjából 254 nanométer hullámhosszú ultraibolya sugárral világítják meg a vizet, ami szétroncsolja a mikroorganizmusok DNS-ét és meggátolja szaporodásukat.

Előnye, hogy nincs semmilyen utóhatása.

Debreczeny László, a Fővárosi Vízművek munkatársa szerint ez a módszer a vegyszeres tisztítást nem tudja teljes mértékben kiküszöbölni, mert az UV fény csak a besugárzás helyén fejti ki hatását. “Az ivóvíz később még beszennyeződhet, ezért klórozásra, így is szükség van, bár a megszokottnál jóval kisebb mértékben.

Hazánkban, az eljárást a Káposztásmegyeri Főüzemben használják a legnagyobb léptékben – itt fénysugárzással óránként 25 ezer köbméter vizet fertőtlenítenek. A rendszer online módon csatlakozik az Üzemirányító Központhoz, ahol a diszpécserek folyamatosan ellenőrzik a működést, szükség esetén be tudnak avatkozni.

Az UV módszer Budapesten különösen akkor növeli a vízbiztonságot, ha a Duna kiönt, vagy ha a vízállás tartósan alacsony. Az ilyen esetekben a fokozott klóradagolást a sugaras fertőtlenítéssel lehet csökkenteni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik