Tudomány

Hófehér kivi született Új-Zélandon

Másodjára született ritkaságszámba menő, fehér kivi az Új-Zéland jelképének számító madár védelmét szolgáló menhelyen Wellington közelében.

Az új-zélandi természetvédelmi hatóságok néhány hónapja számoltak be az első, fogságban született fehér kivi világra jöttéről. A most kibújt, Mauriora nevet kapó madár ugyanazoktól a szülőktől származik, mint a májusban született Manukura nevű.

“Igazán meg vagyunk lepve. Ez a második fehér madár csodás ajándék, különösen az évnek ebben a szakaszában. A Mikulás talán túl korán érkezett Manukurával májusban, de legalább kétszer jött idén” – mondta Kathy Houkamau, a fővárostól északra lévő Pukaha menhely igazgatója.

A kivik színe rendszerint barna, a szakember viszont rámutatott, van egy ritka genetikai csoport, amely hordozza a fehér tollazatra hajlamosító géneket, ezáltal néha teljesen fehér madarak bújnak ki a tojásokból.

A Pukaha parkban idén 14 madár született szemben a 2005 és 2010 közötti évi átlag kettővel.

A hosszú csőrű, repülni képtelen madár Új-Zéland jelképe, mintegy 70 ezer példány él belőle a szigetországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik