Tudomány

Februárban indul küldetésre az első magánűrhajó

A SpaceX kaliforniai űrvállalkozás 2012. február 7-én lövi fel a Nemzetközi Űrállomásra Dragon nevű űrhajóját, amely teherszállító feladatot lát el.

“Ez az új kereskedelmi teherszállítás korszakának nyitánya” – jelentette ki Lori Garver, a NASA igazgatóhelyettese. Az űrhivatal ugyanakkor jelezte: a Cape Canaveralban tervezett fellövés időpontját céldátumként kezeli.

A SpaceX – Space Exploration Technologies Corp. – volt az első magánvállalat, amely egy évvel ezelőtt képes volt űrhajót Föld körüli pályára állítani, majd biztonságosan visszahozni.

Az ISS kiszolgálását jelenleg orosz, európai és japán űrhajókkal látják el. Az Egyesült Államok az űrsikló-flottájának nyugdíjazása után a magánszektorhoz fordult segítségért, több százmillió dollárral támogatva annak fejlesztéseit.

A Dragon semmilyen létfontosságú ellátmányt nem szállít az ISS-re, így a dokkolás esetleges kudarca semmilyen kockázattal nem jár. A SpaceX azt reméli, hogy 2014-ben már űrhajósokat is feljuttathat majd az ISS-re, a NASA addig kénytelen az orosz Szojuz űrhajókon helyet bérelni az asztronautái számára.

“A SpaceX-nek minden lépése azt szolgája, hogy személyzetet szállítsunk fel a világűrbe” – jelentette ki pénteken a cég elnöke, Gwynne Shotwell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik