Tudomány

Ínséget jósol a szikla

Kevés a víz a Dunában, a Gellért-hegy lábánál előbukkant a folyóból az aszályt és ínséget jósló sziklaszirt.

Száraz volt az idei év, kiváltképp az esős időszakként ismert ősz, és nem csak laikus szemmel nézve. Az éves csapadék 2011 novemberéig erős szórással az ország területén 240-500 mm volt, ami 10-50 százalékkal kevesebb a sokéves országos átlagnál – tudta meg az FN24 a Vidékfejlesztési Minisztériumtól. A szárazság pedig nem marad következmények nélkül, tudták ezt jól a régiek is.


Fotók: Kummer János

Ezért nevezték el az alacsony vízállásnál a Dunából kibukkanó szirtet Ínség-sziklának. A folyó alacsony szintje ugyanis aszályt, az aszály pedig rossz termést, ínséget jelent. Most szerencsére már szinte mindenhol túl vannak az aratáson, az őszi vetés és a jövő évi termés viszont igazolhatja majd a szikla „jóslatát”.

Maga a szikla egyébként a Gellért-hegy lábánál, a Budai alsó rakparttól 30-40 méterre fekszik a Duna medrében, a Szabadság hídtól északra, 60-70 méteres távolságra. Természetesen nem „véletlenül” került oda, földtanilag a Gellért-hegy folytatása. A hegy keleti sziklái ugyanis egykor egészen a Duna medréig futottak, mai formáját a budai rakpart kialakításakor nyerte el a 20. század elején: a mérnökök robbantással fejtették le a Sziklakápolna alatti kőtömböket, hogy kialakíthassák a folyóval párhuzamos utat.

Az Origo szerint nem kizárt, hogy a következő napokban a szikla még inkább kiemelkedik majd a vízből. A négynapos előrejelzés szerint november 25-én reggelre 81 plusz-mínusz 21 centiméteres budapesti vízállás várható. Már a jelenlegi vízállás is kis víznek számít, de a budapesti rekord 51 centiméter volt, amit 1947. november 6-án mértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik