A szoptatási trendek jönnek és mennek a történelem során. Az 1970-es évek elején a nyugati világban például a nőknek csak a 22 százaléka szoptatott, míg napjainkban a nők legtöbbje gyermekük féléves koráig biztosítja az anyatejet.
De a szoptatás népszerűsége nemcsak a XX. században változott, derül ki egy új kutatásból, melyben londoni temetőkből feltárt kisgyermekcsontok összetételét elemezték ki.
A csontjaink ugyanis táplálkozási szokásainkról árulkodnak, és az úgynevezett stabilizotóp-vizsgálat arra is fényt derített, miképpen változtak a csecsemőtáplálás szokásai az évszázadok során.
Erika Nitsch az Oxfordi Egyetem kutatója és kollégái 164 csontvázban vizsgálták meg az izotópösszetételt. A csontvázak közül 92 felnőtt és 72 gyermek volt. 32 gyermek halt meg úgy, hogy a második születésnapját nem érte meg. A 32 gyermekből 18-at – egy kicsit több mint a felét – tápláltak kizárólag anyatejjel, míg a többiekkel liszt és víz keverékét etették.
A XIX. században az iparosodás korában a szoptatás időtartama még tovább csökkent. A nők egy része Nagy-Britanniában ugyanis munkába állt, így hamarabb kényszerültek a gyermekük elválasztására, vagy pedig egyáltalán nem is szoptattak.
A gazdagabb háztartások külön szoptatós dajkákat alkalmaztak, vagy pedig tejhelyettesítő szerekkel próbálkoztak. Az egyik legnépszerűbb tejhelyettesítő, a pap elkészítésekor lisztet vagy zsemlemorzsát tejjel vagy vízzel főzték össze, babaeledelnek pedig úgynevezett panadát, a maradékokból – kenyérből, tojásból, húslevesből – kevert pépet használtak.
A mesterségesen táplált csecsemők körében magasabb volt a halálozási arány, mint az első hat hónapjukban anyatejjel tápláltaknál. A nem szoptatott gyermekeknek több mint a fele meghalt az alultápláltsága és a kórokozókkal szemben gyenge immunrendszere miatt.
