Tudomány

Sokáig éljen a videojátékok atyja! (1910)

Connecticut, 1910. október 25. – Megszületik Willy Higinbotham fizikus, atombomba szakértő, az első videojáték megalkotója.

A tudós, akit legnagyobb szívfájdalmára inkább a „Tennis for Two” című videojáték megalkotójaként, és nem pedig a nukleáris leszerelés előmozdításáért tett erőfeszítései miatt emlegetnek a történelemkönyvek, 1910. október 25-én született Brigeportban, Connecticut államban. A Williams Collegeban, majd a Cornell Universityn tanult, az Egyesült Államok 1941-es háborúba lépésével pedig előbb az MIT-re, majd Los Alamosba került, ahol az atombomba kutató labor elektromérnöki csapatát irányította.

A „Tennis for Two” ötletével a világháború után, 1958-ban rukkolt elő – Higinbotham ekkor már a nukleáris kutatásokat végző Brookhaven National Laboratoryban dolgozott, mint az alkalmazott fizikai kutatócsoport feje. Szerette volna lekötni a labor éves nyílt napján megjelenő, nemegyszer komoly pénzek fölött rendelkező „civileket”, ezért fogott egy ballisztikus rakéták röppályájának kiszámítására alkalmazott számítógépet, összekötötte egy oszcilloszkóppal, majd az egészhez hozzákábelezett egy alumínium irányítóberendezést – és voilá, megszületett a történelem első számítógépes játéka.

Az oszcilloszkópon megjelenő teniszpályát a játékosok oldalnézetből látták, és egy gomb megnyomásával tudták irányítani a labda becsapódási szögét – Higinbotham még arra is gondot fordított, hogy a labda „elütése” hanghatással járjon.

A fizikusnak állítólag alig két órájába került, mire megtervezte a játékot, magát a gépet viszont több mint három hétig építették, de megérte. A látogatók órákig is hajlandóak voltak sorban állni, hogy lejátszhassanak egy teniszmeccset, Higinbotham pedig a következő évi nyílt napra továbbfejlesztette a találmányt – nagyobb lett a kijelző, és a játékosok már több pályán is kipróbálhatták magukat, eltérő gravitációs körülmények között.

Noha aktív évei alatt Higinbotham több mint 20 szabadalmaztatott elektromechanikai megoldással állt elő, meg sem fordult a fejében, hogy az unatkozó látogatók szórakoztatására kitalált játékot bejegyeztesse. „Ez nem egy olyan dolog volt, ami érdekelte volna a kormányt, ráadásul nem gondoltam, hogy megérné a papírmunkát” – jelentette ki a ’80-as években.

Higinbotham 1984-es nyugdíjazásáig összesen 47 évet töltött el Brookhavenben, valamint élete végéig tanácsadóként szolgált a központban. Szerkesztője volt a Journal of Nuclear Materials Management című szaklapnak, és haláláig a nukleáris leszerelés egyik legnagyobb élharcosának számított.

A családja körében érte a halál 1994-ben, az orvosi jelentés szerint tüdőtágulás miatt. Fia, William B. Higinbotham később arra kérte az apja szellemi hagyatékáról megemlékező újságírókat, hogy cikkeikben feltétlenül helyezzenek hangsúlyt apja küzdelmére a nukleáris leszerelésért – és ha lehet, ne nagyon emlegessék a „Tennis for Two”-t, hiszen a Higinbothamnek közel sem ez volt a fő műve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik