Tudomány

A tőkehalaknak ki kellett volna halniuk

Teljesen másmilyen a tőkehal immunrendszere, mint a többi halé és az emlősöké.

Mostanáig a kutatók úgy vélték, hogy minden magasabb rendű állat – a halakat is beleértve – immunrendszere azonos, az emberrel közös alapokon nyugszik. Úgy tűnik azonban, hogy a tőkehalnál hiányzik az immunrendszernek az a része, amely normál esetben szembeszáll a baktériumok és élősködők okozta fertőzésekkel.

Ez alapján a tőkehalnak meg kellett volna semmisülnie, ám ehhez képest a faj igen sikeres, és széles körűen elterjedt az északi tengerekben.

A részletesen a Nature című folyóiratban ismertetett kutatás során más norvég egyetemekkel és nemzetközi kutatóintézetekkel is együttműködtek.

Az egyik hiányzó gén az MHC II, amely az ellenséges mikroorganizmusok felderítéséért és az immunválasz kiváltásáért felelős. A tőkehalnak ehelyett egy másik génből, az MHC I-ből van több. Az immunrendszer más részei is eltérnek a szokványostól.

A tőkehal egyedülálló immunrendszere új távlatokat nyit az ember immunrendszerét illetően is. A felfedezés akár az autoimmun betegségek, például a pszoriázis, az asztma és más allergiák leküzdésében is segíthet.

A tőkehal géntérképezésével az egyes példányok közti genetikai eltéréseket is képesek mostantól megállapítani a kutatók, ezáltal pedig újabb információkat nyerni a növekedési ütemet, az ivarérést és oxigénfelvételt illetően. Ezek az információk pedig az akvakultúrák és a halászati ipar javára is válnak majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik