Tudomány

Állati reakciók a földrengésre

Az orangután böfög, az elefántcickány nyúlbéla, a szarvasok riasztó ordításban törnek ki.

Az amerikai 5,9-es erősségű földrengés során a washingtoni Smithsonian Nemzeti Állatkertben a látogatók és a gondozók egyszerre élhették át miként reagálnak különböző fajok a szeizmikus mozgásokra.

Az állatkert végül közleményt is kiadott arról, hogyan élték át emlősök, hüllők, halak és madarak az Egyesült Államok keleti partjánál kipattant földrengést.

Az elemzésből kiderült, hogy a réceféle bóbitás bukók azonnal a vízbe csobbantak. A hódok körbenéztek, majd követték a récéket.

A szumátrai tigris meglepődve ugrott egyet. Az orangutánok már a rengések előtt furcsa böfögő hangokat hallattak. Egy gorillaanya három másodpercig sikoltott. Más majmok ott hagyták eledelüket, élőhelyük tetejére másztak.

A szarvasok egymást figyelmeztető hívóhangot adtak ki, a bőgőmajmok csak a földrengés elmúltával tettek így. Az ázsiai vadlovak azaz a przsevalszkij-lovak és a tintahal alig vették észre a rengéseket.

A legtürelmesebbnek az oroszlán és panda bizonyult. Míg a nagymacska nem engedett “uralkodói büszkeségéből”, a pandák sem hagyták abba „csak egy kis rengés” miatt az étkezést. Mindkét faj tagjai higgadtan viselkedtek, mintha mi sem történt volna.

Egyes állatok annyira megijedtek, hogy a gondozóknak kellett őket lecsillapítaniuk. Az elefántcickány egészen a következő etetésig elő sem bújt “óvóhelyéről”.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.