Tudomány

178 éves a világ egyik legidősebb állata

Már egy 1900-ban készített fényképen is jól látszik, akkor körülbelül hetvenesztendős lehetett.

A neve Jonathan. “Korelemzésében” sokat segített egy fénykép, amely 1900 körül készült, és amelyen természetesen a teknős is jól látszik. Az állat az Atlanti-óceán déli részén fekvő Szent Ilona szigetén éldegélt akkor is, és a fotózáskor 70 esztendős lehetett.

A teknősmatuzsálem élemedett kora ellenére meglehetősen energikus, egyértelműen szeret szerepelni. Az “ágyban” is legény a talpán: rendszeresen párzik a környezetében élő három nőstényteknőccel, Emmával, Fredrickával és Myrtle-lel.

Jonathan gazdája a sziget kormányzata, azaz az állat állami tulajdon. Lakhelye a kormányzó rezidenciájának hatalmas kertjében van, külön neki alakítottak ki egy jókora részt. Hogy ne búsítsa magány, öt teknőc lakótársa is van, a három “grácia” mellett két hím: David és Speedy.

Jonathan amúgy nem bennszülött, mivel 1882-ben érkezett a Nagy-Britanniához tartozó Szent Ilonára a Seychelle-szigetekről három társával együtt, amelyek már kimúltak.

Becslések szerint legalább 50 éves volt, amikor áttelepítették. Élete során nyolc uralkodó követte egymást a brit trónon, miniszterelnökből pedig ötven a kormány élén.

JONATHAN ROKONAI IS SOKAT ÉLNEK

Az aldabrai óriásteknőst a galápagosi óriásteknőshöz való hasonlóság miatt régen egy nembe – Geochelone – sorolták őket, azonban a seychelle-szigetekieket újabban több – sajnos kipusztult – madagaszkári teknősfajjal együtt a Dipsochelys nemnévvel különítik el.

Jelenleg az aldabrai a legelterjedtebb, állatkertben is látható faj. Az aldabrai óriásteknős mára már csak az Aldabra-szigeten maradt fenn. Az Aldabra-sziget része az indiai-óceáni Seychelle-szigeteknek.

Az aldabrai óriásteknős jól szaporodik, fennmaradása biztosítottnak tűnik. Az óriásteknősöket korábban olajukért és húsukért vadászták.

Az óriásteknős legalább 100 évig él, de kétszáz is elképzelhető. Úgy tartják, hogy a leghosszabb ideig élő állatfaj a Földön.

Ennek legfőbb bizonyítéka a feltehetően 1750-ben született Adwaitya esete, akit brit tengerészek ajándékoztak Robert Clive-nak, a Brit Kelet-Indiai Társaság vezetőjének. Ő később, 1875-ben a Kalkuttai Állatkertnek adományozta a ritka ajándékot, mely 2006-ban pusztult el, feltehetően legalább 255 évesen. (forrás: Wikipedia)


Ajánlott videó

Olvasói sztorik