Tudomány

Visszafordítható az öregkori elbutulás?

Mindez idáig az időskori memóriaromlást visszafordíthatatlannak tartották. Amerikai tudósok szerint mégis van remény tudatunk frissességének megőrzésére.

A Yale Egyetem kutatói a Nature tudományos magazinban tették közzé legfrissebb tanulmányukat, melyben a homloklebeny elülső részén található idegsejtek életkorral járó változását vizsgálták.

Ezen a területen helyezkedik el a kutatók szerint az úgynevezett munkamemória is, ha tehát az itteni idegsejtkapcsolatok romlanak, akkor nehezebben megy az olyan hétköznapi dolgokra való emlékezés, mint például, hogy hova tettük a kulcsunkat.

Amy Arnsten és kutatócsoportja különböző életkorú állatok agyát vizsgálta meg, miközben különböző feladatokat hajtott végre. A fiatal állatok agyában az idegsejtek nagyobb arányban voltak képesek fenntartani az ingerületet, mint az idősebbek.

A tudósok kíváncsiak voltak, mi történik, ha az idegsejtek neurokémiai környezetét “megfiatalítják”. Különös módon ekkor az idősebbek agyában szintén olyan aktivitás mutatkozott, mint a fiatalokéban.

A Yale egyetem egyelőre jelentkezőket keres a módszer embereken való klinikai kipróbálásához.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik