Tudomány

Pedikűrözik egy majom

24.hu
24.hu

2011. 07. 22. 14:10

A mandrill majmok a gallyak fejlettebb használatára is képesek: azaz azzal tisztogatják ki a piszkot körmük alól.

A mandrill a cerkófmajmok és a páviánok közeli rokona. Kevés feltűnőbb majomfaj létezik, mint ő. Holott nem emberszabású mégis fejlett eszközhasználaton kapták rajta egyik példányát a brit Chesteri Állatkertben.

A Durham University viselkedéskutatói a Behavioural Processes című folyóiratban számoltak be felfedezéseikről.

A mandrill nemcsak egyetlen gallyat vetett be lábkörmének piszkálására, hanem válogatott közülük, és egyre kisebbre tördelte őket, hogy minél megfelelőbb legyenek a pedikűrözés céljaira.

Néhány évvel ezelőtt a fejlettebb eszközhasználatot kizárólag az ember szokásának gondolták. Azonban egyre több majomféléről és emberszabásúról derül ki, hogy valójában okosan forgatja kezében az általa szerszámként használt gallyakat, köveket.

Legutóbb pecázó borneói orangutánok okoztak nagy feltűnést. Ők sem véletlenül nyújtogatták a faágakat a vízbe, hanem tudatosan akartak velük halat fogni.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.