Tudomány

Szűk esztendők várnak az asztronautákra

Az űrsiklókorszak befejeződésével csökkenni fog az amerikai emberes űrutazások száma. A NASA már most felfüggesztette az asztronauták felvételét.

Az űrutazások nem állnak le véglegesen, de az amerikaiak legkevesebb egy fél évtizeden át kizárólag az orosz Szojuz űrhajókon juthatnak majd fel a Nemzetközi Űrállomásra. Az asztronauták oroszul tanulnak és a kiképzésük során egy fél évet töltenek el a Moszkva melletti Csillagvárosban.

Az amerikai Nemzeti Légügyi és Űrhajózási Hivatal (NASA) felfüggesztette az űrhajósnak jelentkezők felvételét.

A 2009-ben elindított utolsó évfolyam az idén végez, s újabb aspiránsokra még sokáig nem lesz szükség. Az asztronauták 80 fős csapatának létszámát az űrrepülők nyugdíjazása után 60-ra csökkentik.

A megmaradók részt vesznek majd ISS-en elvégzendő további kísérletekben, illetve tanácsokkal látják el azokat a magánvállalatokat, amelyek a NASA támogatásával teher- és utasszállító űrhajók kifejlesztésén dolgoznak. Ezek a munkálatok a jelenlegi tervek szerint öt-hét évig tartanak.

Noha az asztronauták ma már nem olyan ünnepelt hősök, mint amilyenek az űrkorszak kezdetén és a kozmoszbéli amerikai-szovjet versenyfutás idején voltak, foglalkozásukat még mindig komoly presztízs övezi. A USA Today szerint ugyanis eddig még csak mintegy 500 ember fordult meg a világűrben.

Az első amerikai űrhajósok kizárólag a fehér bőrű katonai berepülő pilóták közül kerültek ki, de a NASA 1978-ban megnyitotta az űrutazás lehetőséget a különböző tudományágak képviselői, valamint a nők és a kisebbségek előtt.

Nem minden ajtó csapódott be azonban azok előtt, akik minden áron, még a NASA által felügyelt űrrepülések felújítása előtt akarnak űrhajóssá válni Amerikában: a türelmetlenek számára a Virgin Galactic nevű magánvállalat áprilisban hirdetett meg űrpilóta-kiképzést.

Az erős hajtóművek kezelésében jártas tesztpilóták itt is előnyt élveznek. A cégnek várhatóan saját járműflottája lesz: a Virgin Galactic idén 16 kilométeres magasságban végzett kísérleti repülést SpaceShipTwo nevű űrrepülőjével.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik