Tudomány

Hópárducokra bukkantak Afganisztánban

Egészséges hópárduc populációra bukkantak Afganisztán északkeleti részén, egy békés, a háborútól elzárt területen.

A kínai-pakisztáni-tádzsikisztáni határ közelében húzódó Váhán-folyosó mentén a nemzetközi vadvédelmi szervezet, a World Conservation Society szakemberei által elhelyezett kamerák 16 helyszínen észlelték a faj egyedeit – jelentette be a szervezet.

A hópárduc veszélyeztetett faj. Mivel bundája rendkívül értékes a szőrmepiacon, vadászata miatt az 1960-as években a vadon élő példányok száma 1000-re csökkent. Manapság becslések szerint 4-6 ezer példány él a vadonban, leginkább Közép-Ázsia hegyvidékein és a Himalájában.

“Ez egy csodálatos felfedezés. Azt mutatja, hogy van remény a hópárduc fennmaradására Afganisztánban. Most az a célunk, hogy Afganisztán nemzeti öröksége részeként biztonságos jövőt biztosítsuk ezeknek az állatoknak” – nyilatkozta Peter Zahles, a WCS ázsiai igazgató-helyettese.

A New York-i székhelyű szervezet szakemberei 2006 óta végeznek vadvédelmi tevékenységet a Váhán-folyosó térségében. George Schaller, a társaság biológusa azt javasolta, hogy hozzanak létre vadrezervátumot a körzetben.

Az állatvédelmi szervezet, amely együttműködik az amerikai kormány segélyszervezetével, a USAID-del, a Váhán minden egyes iskolájában vadvédelmi oktatást indított. Kiképeztek 59 vadőrt a vadállatok megfigyelése céljából, és a térségbeli településeken olyan karámokat építettek a házi állatok védelmére, amelyek megvédik az állományt a ragadozóktól.

Kidolgoztak egy biztosítási rendszert is, amelynek segítségével kártalanítják a helyi pásztorokat, ha állatállományukat ragadozó tizedeli meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik