Tudomány

A dinoszauruszok utolsó túlélője

Az utolsó dinoszauruszok egyikét fedezhették fel a Yale Egyetem paleontológusai a Montana állambeli Hell Creek-formációban.

A majdnem félméteres szarvval büszkélkedő triceratopsz maradványait mindössze 12,5 centiméterrel az úgynevezett kréta-tercier határvonal alatt találták, amely a 65 millió évvel ezelőtti tömegkihalási eseményt jelöli az üledékes kőzetben.

Harminc éve született az a közismert elmélet, amely szerint a dinoszauruszok kihalását egy meteor becsapódása okozta, azonban a paleontológusok közül sokan megkérdőjelezik a teóriát, mondván, hogy dinoszauruszok már a becsapódást megelőzően, fokozatosan haltak ki. A legnyomósabb érvük az, hogy a dinoszaurusz-fosszíliák a K-T határ alatt három méterrel tűnnek el az üledékes kőzetekből.

A mostani felfedezés mégis arra utal, hogy a háromméteres “hézag” nem létezik. Az a tény, hogy az adott egyed olyan közel volt a K-T határvonalhoz, arról tanúskodik, hogy a becsapódásig néhány dinoszaurusz kiválóan megvolt.

A paleontológusok ugyan nem tudták megállapítania a dinoszaurusz pontos korát, a jelek szerint a triceratopsz a becsapódás előtt néhány ezer évvel élhetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik