Tudomány

Megfejtették a burgonya genomját

Nemzetközi együttműködésben elkészült a burgonya komplex genetikai állományának leírása: a fő cél magasabb tápértékű krumpli nemesítése.

A Solanum tuberosum elnevezésű burgonyafaj genomjának megfejtésén annak komplexitása miatt a vártnál tovább dolgoztak.

A genomban 39 ezernél több fehérjekódoló gén található; egy-egy kromoszómából négy azonos példánnyal rendelkezik, ehhez kapcsolódóan pedig minden egyes génből is négy kópiával, amelyek ráadásul meglehetősen nagy változatosságot mutatnak. Összehasonlításként: a legtöbb emberi sejtben két kópia van az egyes génekből.

A burgonyagenom leírására alakult konzorcium – PGSC – 2006-ban kezdte meg munkáját. Intézeti tagjai voltak Argentínából, Nagy-Britanniából, Chiléből, Kínából, Indiából, Írországból, Hollandiából, Új-Zélandról, Peruból, Lengyelországból, Oroszországból és az Egyesült Államokból.

Összesen 26 kutatóintézet vett részt a világ legnépszerűbb zöldsége genomjának feltérképezésében. A szakértők szerint ez az eredmény hozzásegíthet, hogy életerősebb, nagyobb tápanyagtartalmú fajtákat fejlesszenek ki.

A konzorcium kutatóinak legfontosabb eredménye, hogy sikerült több mint 800 betegség-rezisztenciagént is azonosítaniuk. Köztük van például olyan rezisztenciagén is, amelynek ismerete segíthet a későbbiekben az 1840-es évek nagy ír burgonyavészét okozó fitoftóra – Phytophthora infestans – gomba elleni küzdelemben.

Jelenleg 10-12 évbe telik egy új burgonyafajta kifejlesztése. A kutatók azt remélik, hogy a genom információinak felhasználásával drámaian lerövidíthető az új változatokhoz szükséges idő, valamint annak ára is jelentősen csökken.

Korábban 2005-ben készült el a rizs, 2008-ban pedig a kukorica génszerkezetének leírása.

A PARADICSOM KÖZELI ROKONA

A burgonyát mintegy hétezer éve kezdték termeszteni Dél-Amerikában, ám ma már az Antarktiszon kívül minden kontinensen terem.

A kukorica, a rizs és a búza után a burgonya a negyedik leggyakoribb élelmiszernövény, a paradicsom rokona.

2007-ben 309 millió tonna termett belőle világszerte. Kína a világ legnagyobb burgonyatermelője a maga éves 48 millió tonnás mennyiségével, ám fejenként Fehéroroszországban fogyasztják belőle a legtöbbet, 180 kilogrammot évente.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik