Tudomány

Hot dogot tessék! – Mickey egér megszólal (1929)

Egyesült Államok, május 31. – Ezen a napon mutatják be azt az animációs filmet, amelyben először mond értelmes szavakat Mickey egér.

A Walt Disney Stúdió első „sztárja” kétségtelenül Mickey Mouse volt. Az ikonná váló egér nem mindenki kedvence, hazánkban például Donald, a kacsa vagy épp Plútó, a kutya nagyobb népszerűségnek örvend. Mégis, a Disney vezető karaktere, aki első nyolc filmjében nem szólalt meg.

A kilencedik animációs filmig kellett erre várni: „Hot dogot tessék” – mondta Mickey a Karnival Kid (talán Karnevál kölyöknek tudnánk fordítani szabadon) című moziban. A korábbi epizódokban nevetni, sírni és néhány kisebb hangot kiadni már láthatták, de értelmes szavakat nem képzett.

Az 1929. május 31-én (más feljegyzések 23-át említenek) bemutatott epizódban a hangot nem Walt Disney, hanem a zeneszerző, Carl Stalling kölcsönözte az egérnek – később (és korábban is) a stúdióvezér tette ezt meg a rövidfilmekben, egészen 1947-ig.

Az igazi rajongók szerint Stalling hangja mélyebb, mint Walt Disneyé, a film másik kritikája pedig Minnie-t érinti: egyesek szerint túl szexista a megjelenése (a későbbi epizódokban aztán konszolidálódott és karaktere kedvesebbé vált).

Karnival Kid – Mickey először beszél:

Nem a legjobb Mickey-filmről beszélhetünk, mert a két fő szál nem kapcsolódik szorosan egymáshoz. A történet alapja, hogy főszereplőnk hot dogot árul egy vidéki karneválban. Egy cirkuszi sátor mellett dolgozik, a sátorban történetesen későbbi szerelme, Minnie táncol. Kétségtelenül ügyes megoldás viszont, hogy igazi kutyák testesítik meg a „hot dogot”. Egyikük el is szalad, miután megvette egy éhes vásárló.

A film egy későbbi szakaszában aztán Mickey – gitárral a kezében – szerenádot ad két macska kíséretében Minnie ablaka előtt. A macskák hangja elviselhetetlen, nem véletlen hát, hogy a felébredő szomszédok megdobálják a „hősszerelmest”.

A filmben egyébként egy alkalommal Mickey leveszi „füleit” és Minnie-nek adja azokat: a geg üzleti megfontolásból született meg Roy Williams forgatókönyvíró fejében, mert a különböző árusítóhelyeken rengeteg Mickey-fület tudtak eladni az évek folyamán – a mai napig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik