Tudomány

Kiosztották az Akadémiai Díjakat

Idén Király Tibornak, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon dolgozó professor emeritusnak ítélték az Akadémiai Aranyérmet.

Az MTA Elnöksége a legrangosabb elismerést, az Akadémiai Aranyérmet Király Tibor akadémikusnak, Széchenyi-díjas jogtudósnak, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara professor emeritusának ítélte.

Kiemelkedő tudományos munkásságuk elismeréseképpen 12 kutató részesült Akadémiai Díjban: Bíró László Péter, Csuzdi Csaba, Döme Balázs, Hohman Judit, László János, Lukács László, Molnár Lajos, Percz Béla, Popp József, Rudas Tamás, Tóth Gyula, Völgyesi Lajos.

Akadémiai Újságírói Díjban részesült: Herzka Ferenc független dokumentum- és portréfilmes szerkesztő, rendező az MTA kutatóintézet-hálózata tevékenységének közérthető bemutatásáért, a magyar kutatók teljesítményének népszerűsítéséért.

Az Akadémia Vezetői Kollégiuma Wahrmann Mór-érmet adományozott Lepsényi Istvánnak, a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. vezérigazgatójának a pneumatikus fékrendszerek, az elektronikus vezérlőrendszerek és a szoftverrendszerek fejlesztésében való aktív részvételéért.

A külhoni magyar tudósok elismerésére alapított Arany János-életműdíjat 2011-ben az MTA Elnöksége Feszt Györgynek, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott egyetemi tanárának adományozta.

AJÁNLOTT LINKEK:

A díjazottakról részletesebben (MTA)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik