Tudomány

Az Antarktiszon nassolnak a bálnák

Administrator
Administrator

2011. 04. 28. 09:11

A Déli-sark olvadása miatt egyre több az eledel. A nőstény bálnák pedig inkább esznek, mint szaporodnak.
Korábban a témában:

A kutatók egy 2009-es expedíciójuk során 306 hosszúszárnyú bálnát számoltak össze az Antarktiszi-félszigeten lévő Wilhelmina-öbölben. A következő évben is hasonlóan nagy csoportosulást figyeltek meg a területen.

A gyülekezés oka a bálnák táplálékául szolgáló krill, amely szintén nagy tömegben jelent meg az antarktiszi területen. Douglas Nowacek, a durhami Duke Egyetem kutatója és csapata szerint a krillek számának növekedése hátterében a klímaváltozás áll.

A vizsgálatok idején, 2009-ben és 2010-ben a déli féltekén a tengert a korábbi évekhez képest kisebb mértékben borította jég: a vízfelszínnek csupán kevesebb mint tíz százalékát. A krillek – apró rákok – a jégtakaró alatt telelnek át.

“A jég csökkenése rövid távon jó a bálnáknak, hiszen annyit ehetnek, amennyit csak akarnak. Hosszú távon azonban mind a két, sőt a krillekkel táplálkozó egyéb fajok számára is negatív hatásai lehetnek ennek a változásnak” – fejtette ki Ari Friedlaender, a vizsgálat egyik résztvevője.

A kutatók szerint a felmelegedés és a krillek elszaporodása már most közvetlen hatással bír a bálnák életciklusára. A melegebb tengerek párzási területeitől távol, a nagy csoportosulás miatt – egy négyzetkilométerre öt bálna jut – az állatok nem hallatják párzási éneküket, és nem vándorolnak el. “Ha a nőstények ilyen korlátlan táplálékforrásra bukkannak, miért is indulnának el távol eső párzási területekre?” – tette fel a kérdést Nowacek.

AJÁNLOTT LINKEK:

Cikk az antakrtiszi bálna invázióról (earthtime.org)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.