Tudomány

Megszülethet az első háromszülős gyermek?

24.hu
24.hu

2011. 04. 21. 13:05

Az Emberi Megtermékenyítési és Embriológiai Hatóság úgy találta, biztonságos a háromszülős gyermekek világra hozatala.

A háromszülős gyermeket úgy kell elképzelni, hogy 98 százaléka a DNS-ének fele-fele arányban egy anyától és egy apától származik. A harmadik szőlő csak az úgynevezett mitokondriális DNS-t örökíti. Vagyis a sejtek erőművét, – ez adja a petesejt magját, – amit így a gyermek egy harmadik anyától kapna.

Shoukhart Mitalipov és kollégái az Oregoni Nemzeti Kutató Központban a technikát eddig csak majmokon tesztelték, s úgy találták a sikeres születési arány közel összehasonlítva azonos volt, a hagyományos lombikbébik világra jöttével.

Az Egyesült Királyságban a New Castle-i Egyetemen tavaly 80 háromszülős embriót hoztak létre.

Eddig etikailag illegális volt az háromszülős emberi embriók teremtése a 2008-as Emberi Megtermékenyítés és Embriológiai törvény értelmében. A szabályozást idén februárban kezdték felülvizsgálni.

Áprilisban az Emberi Megtermékenyítési és Embriológiai Hatóság – a HFEA – arra a következtetésre jutott, hogy az új háromszülős DNS-eljárás potenciálisan hasznos egy meghatározott betegségörökítő csoport számára, akiknek genetikai problémák miatt nincs más módjuk arra, hogy genetikailag egészséges gyermekük születhessen.

A jelenlegi kutatások arra utalnak: a technika megbízható.

AJÁNLOTT LINKEK:

Úton a háromszülős babák (New Scientist)
Így lehet három szülője egy gyermeknek (Wikipedia)
Az egér, aminek két apja van (Hír24)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.