Tudomány

Azonosították a legendás szent pár földi maradványait

A római korban vértanúhalált halt Szent Krizánt és Szent Dária csontjait rejtette egy olasz katedrális kriptája.

A leletekre még 2008-ban, Regio Emilia katedrálisának renoválásakor bukkantak háromszáz csontváz társaságában a főoltár alatti kriptából. A Genovai Egyetem paleopatológusa állítása szerint minden rendelkezésre álló bizonyíték azt mutatja, a keresztény legendáriumokból ismert Szent Krizánt és Dária csontjairól lehet szó. A kripta alá ötszáz évvel ezelőtt kerülhettek.

Szent Krizánt egy Alexandriából Rómába költözött család fia volt. Apja gazdag szenátorként élt. Krizánt a legenda szerint gyerekként vette kezébe a Bibliát, és onnan tért át a keresztény hitre.

Megkeresztelkedett, de édesapja börtönbe záratta, és megkínozta. Egy Vesta-szüzet, Dáriát választotta számára feleségül, de Krizánt Dáriát is megtérítette.

Több változata ismert Krizánt és Dária vértanúságának. Egyik szerint Dáriát halálig tartó prostitúcióra ítélték. Krizántot pedig börtönbe vetették, de Krizánt börtöne kertté változott, Dáriát pedig egy nőstényoroszlán mentette meg, végül a rómaiak mégis elégették mindkettejüket.

Egy másik változat szerint bosszúból Krizántot és Dáriát elevenen temették el Kr. u. 283-ban.

AJÁNLOTT LINKEK:

Előkerültek a legendás Vesta-szűz földi maradványai (Múlt-kor)
Tudj meg még többet a leletekről! (National Geographic News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik