Tudomány

Egy igazi profi – Jean-Paul Belmondo születésnapja (1933)

Neuilly-sur-Seine, április 9. – Ezen a napon született a Magyarországon az átlagosnál is népszerűbb francia színész, Jean-Paul Belmondo.

Az első olyan francia filmben játszott, amely már új képi világgal, modern filmalkotási módszerekkel és látásmóddal készült. Jean-Luc Godard rendezte a Kifulladásig című mozit 1960-ban. Ebben kapott főszerepet Belmondo, aki egy kisstílű autótolvajt játszott. Az európai filmművészet egyik legnagyszerűbb filmje (a francia újhullám egyik képviselője) meg is hozta számára a népszerűséget, elismerést.

Milyen érdekes, hogy a Bolond Pierrot című film főszerepe sem az a karakter volt, amelyek miatt megszerette a magyar közönség. Nevezetesen a kemény, zsarus, bunyós Belmondo. Merthogy bokszolónak készült, ami azért furcsa, mert apja szobrász, anyja festő volt. Azért érdeklődött a művészetek iránt is, és 17 évesen döntötte el, hogy színész lesz.

Ezzel a filmmel robbant be Belmondo – Kifulladásig:

Nem szeretett tanulni, így érettségije sem lett, helyette egy színészképző tanfolyamra kezdett el járni. 1950. december 26-én játszotta utolsó ökölvívó-mérkőzését, elvesztette. Első filmszerepe a Moliere című 25 perces alkotásban volt, 1954-ben. Két év múlva elvégezte a főiskolát.

Kezdetben még nem aratott nagy sikereket, de az említett Kifulladásig-ban Michel Poiccard szerepében tündökölt. Az újabb lendületet egy olaszországi munka hozta meg: Sophia Loren partnere volt az Egy asszony meg a lánya (1960) című drámában, Vittorio De Sica rendezése mellett. Érdekes, hogy később olyan filmek jelentettek neki sokat, amelyek nem arattak nagy közönségsikert.

Persze a Cartouche-t ő is kedvelte, Claudia Cardinale volt partnere a kalandfilmben. A korszak nagy színésznőivel egytől egyig játszott, így Anna Karinával, Gina Lollobridgidával, Catherine Deneuve-vel.

A profi – Jean-Paul Belmondo arcai Ennio Morricone zenéjével:

A közönség akkor kedvelte igazán, ha verekedett és közben viccesen is viselkedett. Minden idők egyik legsikeresebb filmjében, a Borsalinóban Alain Delon partnere volt, de a két óriás viszonya megromlott. Belmondo kifogásolta, hogy Delon neve producerként is szerepel a plakátokon. A pereskedést Belmondo nyerte. Barátságuk azután nyerte vissza erejét, hogy Delon nyilvánosan gratulált Belmondónak, amiért a Becsületrend tagja lett.

Kultuszfilm lett az 1981-es A profi, amelynek végén főszereplőként hal meg, a vígjátékok közül a Kellemes húsvéti ünnepeket jelentett kasszasikert Sophie Marceau partnereként. 1985-ig személyesen játszotta a veszélyes jeleneteket, kaszkadőr nélkül. A Montreali bankrablás című film forgatása közben megsérült, azután beadta a derekát, dublőrei voltak.

Egy klasszikus (francia nyelven) – Kellemes húsvéti ünnepeket!:

A 80-as évek végétől a színpadon is gyakrabban játszott, nagy sikerrel (pl. Jean Valjean szerepét a Nyomorultakban). 2001-ben abbahagyta a filmezést, 2008-ban azonban az Egy ember és a kutyája című moziban szerepet kapott.

20 éves volt, amikor elvette Elodie Constanint, akitől három gyermeke született: Patricia (ő 1994-ben meghalt egy tűzvészben), Florence és Paul (ő autóversenyzőként a Forma-1-ben is bemutatkozott). 1965-ben elváltak. 2002-ben feleségül vette Nathalie Tardit, aki jóval fiatalabb nála, de 2003-ban lányuk született (Stella).

AJÁNLOTT LINKEK:

Jean-Paul Belmondo életpályája (wikipedia.hu)
Belmondo az Internet Movie Database-ben (imdb.com)
Egy rajongói oldal (snoficiel.free.fr)
Egy másik rajongói oldal (ol.guilbert.free.fr)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik