Megjelent magyarul a BBC History

Sztálinnal és Churchill-lel a címlapon. Egyik fő témája: Attila nem volt Isten ostora - csak 300 évvel később "nevezték ki".

A történelmi folyóirat havilapként jelenik meg. A szerkesztők azt ígérik, nem száraz “tömény tudományt”, hanem igazán olvasmányos, színes tartalmakat adnak az olvasók kezébe.

A magazint a Kossuth Kiadó jelenteti meg havonta. A BBC-vel kötött szerződés szerint 50 százalékban brit “alapanyagúnak” kell lennie a magyar változatnak. A szerkesztők igyekeznek magyar szemszögből érdekes vonatkozású publikációkat, képeket beválogatni az általánosan izgalmasak mellé. Minden cikk valami újhoz, friss kutatási eredményhez, elmélethez kapcsolódik.

Az első számból kiderül, hogy Attila nem volt Isten ostora – csak 300 évvel később “nevezték ki”. Newton csupán másodállásban “tudóskodott”, megélhetése végett a királyi pénzverdénél volt igazgató és mellékesen mesterdetektív: ő leplezte le kora legagyafúrtabb pénzhamisítóját. Még kiderül az is, miként lett a jól fésült úrifiú Gandhiból meztelen fakír.

AJÁNLOTT LINKEK:

A BBC History magazin bemutatója (MTV videótár)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.