Tudomány

Látóidegükkel tapogatnak a vakok

A vakon született embereknek is van aktív látóidegük, amely az optikai információk feldolgozása helyett a tapintási érzéket erősíti.

Robert Trampel, a lipcsei Max Planck Idegtudományi Intézet neurofizikusa és csapata arra jöttek rá, hogy születésüktől fogva vak embereknél is kialakul az úgynevezett Gennari-féle csík azon az agyterületen, amely a vizuális ingerek feldolgozásáért felelős.

A mintegy 0,3 milliméter vastag idegköteg a vakoknál ugyanolyan fejlett, mint a látóknál.

Eddig senki nem vizsgálta behatóbban, hogy miért alakul ki ez az agyi képlet, és mi a szerepe – fejtette ki Trampel. Elhelyezkedéséből adódóan gyanították a kutatók, hogy a látással lehet összefüggésben. Ez azonban, mint most kiderült, nem az egyetlen funkciója.

A kutatók vak és látó emberek agyát vizsgálták magspintomográfiás – agyi képalkotó – eljárással. A vakoknál a csík körüli területen, a nagyagy leghátsó részén nagyobb aktivitás jelentkezett, amikor Braille-írást olvastak.

További vizsgáltatokkal a kutatók pontosabb információra kívánnak szert tenni e sokoldalú idegköteg feladatairól.

A vak emberek agya vizuális információk híján tapintási és akusztikus ingerek alapján állít elő egy körülbelüli térbeli képet a környezetről. A Gennari-féle csík ebben pedig különös szerepet játszhat.

AJÁNLOTT LINKEK:

Az agyterületről szóló tanulmány (Cerebral Cortex)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik