Tudomány

Rossz helyre született? – Kurt Cobain (1967)

Aberdeen, február 20. – Ezen a napon született a Nirvana frontembere, aki tragikusan fiatalon lett öngyilkos otthonában 1994-ben.

Ki gondolná, hogy Kurt Cobain szülővárosában, Aberdeenben és környékén az idegösszeroppanások száma kétszer nagyobb, mint az ország más területein. Vajon 1967. február 20-án gondolta volna-e bárki is, hogy az újszülött Kurtre is ez a sors vár…

Szülei 9 éves korában elváltak, ez nagy trauma volt számára. Hol itt, hol ott lakott, befordult a bizonytalanságtól. Volt, hogy az apjával lakókocsiban élt, majd a nagyszüleinél. Ezt nem szerethette, mert így vallott nagyapjáról: „A nagyapám egy farok, aki úgy néz ki, mint Brezsnyev, és rasszista vicceket mond.”

Egy interjú Cobainnel:

Eleinte Beatlest hallgatott, később apja révén a keményebb rockot is megismerte. Megkedvelte a Sex Pistolt, és első gitárján is a punk hangzásokat próbálgatta. Eljárt Aberdeen egyetlen punk zenekarának, a Melvinsnek koncertjeire. A gitárosnak lett haverja, hamarosan pedig már egy Ed, Ted and Fred nevű zenekarban találta magát, ahol dobolt – gyorsan feloszlottak.

Alkalmai munkái voltak, takarító majd teherautó-sofőr lett, az utcán lakott, graffitizett. Chris Novoselic (basszusgitár) volt a nagy barátja, vele és Chad Channinggel (dob)közösen alakították meg a Nirvana zenekart 1989-ben.

Nirvana – Come as you are:

A Nirvana ismertsége és népszerűsége egyenes úton ívelt felfelé, már csak azért is, mert a koncerteken rendszeresen eltörtek egy-két gitárt. Érdekesség, hogy a TED nevű banda előzenekaraként már 1989-ben jártak Európában, sőt, 1989. november 21-én felléptek a Petőfi Csarnokban.

1990-ben Channing kilépett a zenekarból, helyére Dave Grohl lépett. A nagy áttörést a második lemezük, a Nevermind kiadása után élték meg. Ezen az albumon szerepelt a Smells like teen spirit című dal, ami máig a rockzene egyik himnusza, korszakalkotó zeneszám.

Nirvana – Smells like teen spirits:

Az MTV állandóan ezt játszotta, és 1992-ben már heti 400 ezer darabot adtak el a lemezből, még Michael Jackson Dangerous című albumát is letaszajtották a lemezeladási lista éléről.

1992 februárjában Kurt Cobain elvette a Hole együttes énekesnőjét, Courney Love-ot, aki augusztusra már gyermeket is szült neki (Frances Bean, akinek keresztanyja Drew Barrymore lett). Ekkorra már rabja volt a kábítószernek Cobain. A házasságot is egy nagy adag heroinnal ünnepelték meg (Love szülei tanácsára kezdett kábítószerezni).

1994 márciusában Münchenben még „csak” hörghurut és torokgyulladás gyötörte, de Rómában már öntudatlan állapotban talált rá felesége. Kiderült, hogy két doboz gyógyszert vette be két üveg pezsgővel. Rábeszélték az elvonókúrára heroinfüggősége miatt, de az intézetből megszökött.

1994. április 8-án talált rá Love seattle-i otthonukban. Kurt Cobain öngyilkos lett. Nem tudta kezelni a népszerűséget, a pénzt, utálta játszani a Smells like teen spiritet, nem bírta a turnékat.
Állítólag 109 kiadatlan dalt hagyott hátra. A Nirvana MTV-s Unplugged albuma Grammy-díjat nyert halála után.

Az NBC beszámolója haláláról:

Sokak szerint gyilkosság áldozata lett. Állítólag túl sok heroin volt a szervezetében ahhoz, hogy le tudja lőni magát. Halála előtt és után pár nappal valaki használta egyik bankkártyáját is. Nincs bizonyíték arra sem, hogy éppen válófélben volt Love-val.

Aberdeenben 2009-ben avattak emlékére egy táblát, melyen egyik híres üzenete olvasható: „A gyógyszerek és a drogok rosszat tesznek az emberrel. Jól elcs…szik őt.”

Ugyanúgy 27 évesen halt meg, mint Janis Joplin, Jim Morrison, a Rolling Stones alapítója, Brian Jones vagy épp Jimi Hendrix.

AJÁNLOTT LINKEK, FORRÁSOK:

Kurt Cobain élete (verse.hu)
Könyv Kurt Cobainről (mancs.hu)
Film Cobainről (origo.hu)
Magyar Nirvana fan oldal (nirvana.network.hu)
Film Cobainről II. (origo.hu)
Film Cobainről III. (hír24.hu)
Biográfia (imdb.com)
A Nirvana zenekarról (wikipedia)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik