Tudomány

Beteljesült szerelem – Széchenyi megnősül (1836)

Dobos Sándor
Dobos Sándor

újságíró. 2011. 02. 04. 07:39

Pest, február 4. – A gróf elveszi néhai Zichy Károly feleségét, Seilern Crescence osztrák grófnőt, akivel már régóta ismerték egymást.

Azt nem tudjuk állítani, hogy Széchenyi Istvánnak (1791-1860) tiszta kapcsolatai voltak. Testvérének, Pálnak feleségével, Caroline-nal folytatott viszonyt, majd a szintén férjezett Hunyady Gabriella grófnővel. Utóbbit még Bécsben sem nézték jó szemmel.

Széchenyi nagyon nehéz ember volt: hajlamos volt a depresszióra, olykor enyhe dühkitörései voltak, sok mindenbe belefogott, ezzel együtt sikeres ember volt – nem véletlenül nevezték korában „a legnagyobb magyarnak”.

1818-ban ismerte meg Zichy Károly feleségét, Seilern Crescence grófnőt, de kapcsolatuk csak hat évvel később kezdődött. Azonnal fellobbant a szerelem, ami elég reménytelennek tűnt. Mégis, ezúttal tiszteletre méltó volt a várakozás: a testi kapcsolat kettejük közt csak akkor jött létre, amikor már Zichy meghalt.

1836. február 4-én, a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébániatemplomban házasodtak össze. Széchenyi meggyszínű, drágakövekkel kivarrt díszmagyarban volt, az ara gyöngyfűzős ruhában, nyakában briliánskereszt függött.

Részlet a Hídember című filmből:

Széchenyi nagyon szerelmes volt, és híres, nemrégiben kötet formájában (Széchenyi választása – Balassi Kiadó) is megjelenő levelezést folytatott Crescence-szal. 1824 őszétől mindent lejegyzett Naplójába. Titkárának, Tasner Antalnak meghagyta, hogy legszemélyesebb mondandóit idővel tegye olvashatatlanná, és ő ezt meg is tette rengeteg tinta használatával.

„Én minden házias boldogságról lemondtam, amióta ismerem… és boldogságomat, nyugalmamat az erény nehéz, göröngyös, de nemes útján fogom keresni. Ön máris jobb emberré tett” – írja Széchenyi a nőnek, miután felajánlotta egy évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság megalapítására.

Crescence, még Zichy feleségeként, ismeretségük ötödik évében elégette Széchenyi összes neki szóló levelét, ezért a gróf leveleiből kevesebb maradt fenn. A hamvak mellé kis üzenetet fűzött: „Lelkem nyugodtabb lett, és ő változatlanul drága maradt nékem.” Papírhamuból nem tud kötetet szerkeszteni még a mérhetetlenül kíváncsi utókor sem. De tűnődni fölötte…” – írta a nő.

A nő igazi társ volt, Széchenyi minden jelentős tetténél ott volt, legyen szó a Lánchídról vagy a lóversenysport megalapításáról. A nő egyengette útját, segítette, ahol csak tudta, igazi motorja volt Széchenyi példátlan életpályájának.

Seilern Crescence-nak összesen tíz gyermeke született. Első házasságából Karolina, Alfréd Pál, Mária Maximiliana, Géza, Imre Henrik Miklós, Rudolf Emil Miksa Kálmán és Ilona Crescencia Róza. Második házasságából, Széchenyitől Béla István Mária, Ödön György István Károly és Júlia.

AJÁNLOTT LINKEK:

Ők is voltak szerelmesek (nana.hu)
Széchenyi választása (mno.hu)
Széchenyi emlékezete – kiállítás (origo.hu)
Széchenyi botrányos szerelmei (nlcafe.hu)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.