1997-ig, az első genetikai háttérre utaló megállapításokig a Parkinson-kórt nem örökletes, hanem egyértelműen környezeti eredetűnek tartotta az orvosi közmegegyezés. A mostani öt génváltozatra brit, német, francia, izlandi, holland és amerikai kutatók bukkantak rá.
A DNS-molekula apró eltéréseinek egyike sem felelős önmagában ezért az idegrendszert érintő összetett betegségért, ám más génváltozatokkal együttesen növelik kialakulásának kockázatát.
A vizsgálatba bevont páciensek közül annál az ötödnél, akiknél a legnagyobb számban fordultak elő a szóban forgó változatok, két és félszer nagyobb eséllyel fejlődött ki Parkinson-kór, mint a résztvevők azon ötödénél, akiknél a legkevesebb bukkant fel a génváltozatok közül.
A Parkinson-kór a motorikus rendszer rendellenessége, amely elsődlegesen 50 év fölötti embereket érint.
Olyan súlyos remegéshez, merevséghez és egyensúlyzavarhoz vezethet, amely gondot okoz az érintetteknek a járásban, beszédben és alapvető napi feladataik elvégzésében is.
A betegségnek jelenleg nincs ismert gyógymódja, bár az állapot egy dopaminhelyettesítővel enyhíthető.