Tudomány

Kristállyal navigálhattak a vikingek

24.hu
24.hu

2011. 02. 01. 13:08

Magyar tudósok oldhatják meg a rejtélyt, miként tájékozódtak a vikingek borús időben.

A vikingek híresek voltak lenyűgöző navigációs képességükről. Mágneses iránytűvel nem rendelkeztek, de eljutottak Izlandra, Grönlandra, sőt még Amerikába is ők utaztak először.

Napos időben kiválóan navigálhattak egy hagyományos napórával. Akkor kerültek bajba, ha beborult az idő. De Dr. Horváth Gábor az ELTE Természettudományi Karának Biológiai Fizika Intézetének tudósa szerint a vikingek ismerték a módszert, miként határozhatják meg rosszidőben is az égtájakat.

Ehhez egy kettőstörő kristályra, kordieritre, turmalinra vagy kalcitra volt szükségük. Egy napkő a szem elé tartva, forgatva kifényesedni és elsötétedni látszik, a sugarak úgy szűrődnek át az anyagon, hogy a fény rezgési síkját is megmutatják.

A vikingek kihasználhatták a kristály e tulajdonságát, s a napsütésben úgy állíthatták be a követ, hogy azon átnézve az égbolt a legfényesebb legyen. Ekkor a Nap felé mutató karcolást ejtettek a kristályon, így kalibrálták be kezdetleges navigációs eszközüket .

Ezután a viking navigátor két másik napkővel becsülte a kijelölt irány metszéspontját, ezzel a meridiánt, a Nap valószínűsíthető útját. Így meg tudták rossz idő esetén is jósolni, merre van kelet és nyugat.

A magyar fizikus az ELTE Biológiai Fizika Tanszékének Biooptika Laboratóriumában hallgatóival együttműködve vizsgálja a viking napköves – polarimetrikus – navigációt. Hogy mennyire tudták így a vikingek megbecsülni az irányokat, arra a jelenleg is tartó kísérletek után derülhet fény.

Az elméletet megkérdőjelezi, hogy a napórával ellentétben a napkő léte még csak elviekben bizonyított, az eddigi régészeti feltárások során még nem bukkantak rá.

AJÁNLOTT LINKEK:

Polarizáló napkővel a világ körül, avagy hogyan találtak el a vikingek Izlandra, Grönlandra, Amerikába – majd haza? (ELTE-TTK előadás anyag)

A napköves navigációról angolul (New Scientist)

Hogyan tájékozódtak a vikingek borús időben? (National Geographic)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.