Tudomány

Kihalnak a poszméhek

A poszméhek 96 százalékos állománycsökkenését mutatták ki kutatók az Egyesült Államokban.

A szakértők három éven át vizsgálódtak 40 amerikai állam 382 helyszínén, és megállapították, hogy négy, egykor igen elterjedt poszméhfaj állománya 96 százalékkal csökkent, földrajzi elterjedtsége pedig 23 százalékkal szűkült az elmúlt két évtized folyamán.

A mezőgazdasági szempontból fontos beporzótevékenységet végző poszméhek – más néven dongóméhek – pusztulását Európában és Ázsiában már kimutatták, de ez az első eset, hogy Amerikában is megfigyelték a jelenséget.

Az amerikai kutatók szerint a jelenség hátterében egyrészt az élőhely beszűkülése miatt kialakuló beltenyészet, másrészt kórokozók állhatnak, így például a Nosema bombi nevű parazita.

A tanulmány az amerikai tudományos akadémia PNAS – Proceedings of the National Academy of Sciences – című folyóiratában jelent meg. A szerzők szerint a pusztulás rendkívül aggasztó, hiszen mint Sydney Cameron, az urbanai Illinoisi Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője hangsúlyozta, “ezek a fajok a hazai növények legfontosabb beporzói közé tartoznak”.

Poszméhek porozzák be többek között a paradicsomot, a fekete és a vörös áfonyát, és mivel a többi méhfajtánál jobban bírják a hideget, általában a tundrák és a magasabban fekvő területek növényeit – tette hozzá. Az Egyesült Államokban ötven poszméhfaj él.

A kutatók szerint noha egyelőre egyetlen haszonnövény sincs közvetlen veszélyben, az eredmények arra figyelmeztetnek, hogy a problémával komolyan foglalkozni kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik