Tudomány

Az első „profi” görkorcsolya bemutatása (1863)

Massachusetts, január 4. – Ezen a napon szabadalmaztatják a görkorit, amely ma már extrém sportnak számít, holott másra is lehetne „használni”.

Sokak szerint ez a kedvtelés is évszázadokra vezethető vissza, de a szerkezet mindennapi használatára csak a szabadalmi hivatalok megnyitása után következtehetünk.

A 18. század elején a svéd Hans Brinke szerelt cipőjére fakerekeket, az első (fémkerekes) görkorcsolyát viszont a belga Joseph Merlin készíthette 1760 környékén, amikor Londonban dolgozott hegedűkészítőként. Egy jelmezbálon jelent meg a sima (jégkorcsolya) kori aljára szerelt kerekekkel, és állítólag ő (vagy valaki más hegedülés közben nekiszaladt vele egy tükörnek).

Hogyan készül a görkorcsolya? Így:

1813-ban a francia Jean Garcin készített földi korcsolyát: fatalpra szerelt kerekeket, a talp pedig szíjjal csatlakozott a lábhoz. 1815-ben már megnyitotta első pályáját is, de a sok baleset miatt hamar bezárta. 1823-ban az angol Tyre már olyan korit szabadalmaztatott, amelyen elöl és hátul is öt kerék volt egy sorban, a középsők pedig minden irányban forogtak.

1849-ben a francia Legrand színházaknak tervezett női és férfi változatot is, de az áttörést 1863-ban az amerikai James Leonard Plimpton rugós mechanikájú görkorcsolyái hozták Massachusettsben. Elöl és hátul két pár kerék volt, melyeket egy tengellyel erősített össze. A gumi csapágyak biztosították a rugalmasságot, amivel elég volt csak a testsúlyt áthelyezni, a korcsolyázó már meg is tudott fordulni.

Aki tud, az tud:

Plimpton volt az első, aki nyilvános görkorcsolyapályát üzemeltetett a világon. Az 1880-as évektől folyamatos fejődés következett, 1884-ben az amerikai Richardson már golyóscsapágyas változatokat gyártott.

A Pallas lexikon egyik cikke 1897-ben így ír: „Kerékkorcsolyázás (ang. Skating-rink), a kemény talajon, rendesen aszfalt- vagy cementpadozaton karikás korcsolyákon űzött korcsolyázás. A kerékkorcsolya rendesen szíjakkal erősíttetik a lábra. Van négy-, három- és egykerekes korcsolya (…)”

Egy reklámfilm, amelyben kisbabák görkoriznak:

A kerekeket persze ma már szintetikus anyagból gyártják, melyek poliuretánt tartalmaznak. Ez felfogja a rázkódásokat. A másik nagy változás, hogy a 20. század közepén megjelentek az egysoros korcsolyák.

A görkorcsolyázás természetesen sporttá avanzsált, az európai szövetség 1921-ben alakult meg (három évre rá a nemzetközi is), székhelye Róma. A magyar szövetség 1993. június 5-én alakult meg, Budapesten.

A görkorik típusai: terep görkorcsolya (ezek általában kétsorosak), fitness görkorcsolya (lazább, egyszerűbb összeállításúak), agresszív görkorcsolya, hoki görkorcsolya, rekreációs típusú görkorcsolya, gyermek görkorcsolya.

AJÁNLOTT LINKEK:

Minden, ami görkorcsolya (gorkori.lap.hu)
Minden, amit a soros koriról tudni kell (ramosoft.atw.hu)
Görkori trükkök (gorkori.trukkok.hu)
Kép 1910-ből (wikipedia.org)
A görkorcsolyázás története (jafcsakpeter.hu)
Görkorcsolya múzeum Nebraskában (rollerskatingmuseum.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik