Tudomány

Görög fókák végveszélyben

Mindenki elől titkolják a fókatelep hollétét. A turisták ártalmasak lehetnek az állatokra.

Eredeti tartózkodási helye ugyanis a nyílt, homokos tengerpart volt, míg az ember ki nem szorította onnan – mondta Alekszandrosz Karamanlidisz, a Mom nevű görög barátfóka-védelmi szervezet koordinátora a BBC News-nak.

Azóta a legtöbb populáció félreeső part menti barlangokba húzódott vissza, ahol túlélési esélyük is csökkent.

Az Égei-tenger parányi szigetén előkerült fókák azonban még mindig biztonságban érzik magukat, és kint heverésznek a homokos fövenyen. Az éves szaporulat az újonnan felfedezett kolóniában az egyik legmagasabb a Földközi-tengeren.

A fókákat húsz éve kutató Mom munkatársai kamerákat helyeztek el a szigeten, hogy messziről is megfigyelhessék az állatokat. Remélik, hogy ez a kis sziget megmenekül a turistahadaktól, és továbbra is biztonságos otthont nyújt a ritka emlősöknek.

A mediterrán barátfóka globális populációjának több mint a fele él Görögországban. A Mom indítványozta a görög kormánynál, hogy a sziget fókák által lakott részét – a hozzá tartozó part menti vizekkel együtt – helyezze védelem alá. A fókák ugyanis csak az ember által elérhetetlen szigeteken élhetnek nyugodtan Görögországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik