Tudomány

Molekuláris agytisztító

Új molekuláris eszközt fejlesztettek ki a Michigani Egyetem kutatói, amellyel "megtisztíthatják" az agyat az Alzheimer-kór kapcsán kirakódó fehérjéktől.

A szellemi leépüléssel járó Alzheimer-kór jellemzője, hogy a béta-amiloid fehérje csomószerűen kirakódik az agyban. Ezek a plakkok a sejtek pusztulását okozzák, ami memóriavesztéshez és más mentális problémákhoz vezet. Azt feltételezik, hogy a fehérje kirakódásáért felelős folyamatokatban a réz- és a cinkionok is valamiképpen részt vesznek bennük.

A Michigani Egyetemen Mi Hee Lim és munkatársai olyan molekuláris eszközöket fejlesztettek ki, amelyek kétféle funkciónak képesek eleget tenni: meg lehet velük “fogni” a fémionokat is, és a béta-amiloid fehérjékkel is kapcsolatba lépnek.

Kísérleteikben megállapították, hogy ezek a molekulák szabályozni tudják az amiloidok kirakódását: egyrészt akadályozzák a csomók képződését, másrészt széttörik a már meglévőket.

Mostani közleményükben a michigani kutatók már a vegyületek második nemzedékéről számolnak be, amelyek biológiai rendszerekben stabilabbak, mint a korábbiak. A molekulák egyikét Alzheimer-kóros páciensektől származó homogenizált agyszövetmintákon is tesztelték, és megállapították, hogy az segített a fehérjecsomókat kisebb darabokra oszlatni.

Lim úgy véli, hogy terápiás célokra is alkalmazható a kifejlesztett vegyület, mert képes átlépni az agy-vér gáton. A soron következő kutatási lépésekben még érzékenyebb módszerekkel tesztelik az új vegyületek diagnosztikus és terápiás tulajdonságait.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik