Tudomány

Ötszáz éves graffitik egy középkori zárdában

Megfejtették a rejtélyes észak-rajna-vesztfália falfirkákat.
Kapcsolódó cikkek

Évekkel ezelőtt figyeltek fel a padlástérben lévő titokzatos rajzokra a Langewehe mellett lévő Szent Katalin-templomban dolgozó restaurátorok, ám csupán tavaly vették a helyi műemlékvédelmi szakemberek tüzetesebb vizsgálatoknak alá a graffitiket.

A szakemberek meglepetésére kiderült, hogy a negyven méterszer kétméteres bevakolt padlástéri falfelületet a mestereik mellett dolgozó ifjú tanoncok keze nyomát viseli.

A falfelületre 42 különböző kalapáccsal karcoltak be. Van közöttük a kőfaragók által használt szerszám, ahogy ácskalapács, pöröly és csákány, mellettük pedig többször ismételt próbálkozások, hogy valamilyen mértani ábrát megalkossanak.

Mint kifejtette, az ifjú tanoncok számára a kalapácsok egyfajta szignóként szolgáltak, mivel írástudatlanok voltak.

A jelek szerint a tanoncok az Aachen melletti rendház késő-gótikus tatarozása során serénykedtek a zárdában, amelyet Margaret von Fleck apátnő irányítása alatt, 1492 és 1506 között újítottak fel. Ekkor került a külső fal a padlástér belsejébe, s ideális “rajztáblának” bizonyult.

A tanoncok itt gyakorolhattak, alkottak például tökéletes rozettákat, amelyek vélhetően a mester keze nyomát viselik, s mellettük a tanulók kezdetleges próbálkozásait, akik utánozni szerették volna a képzett szakembert.

Ulrike Hecker, a projektet irányító történész azt emelte ki közleményében, hogy a rajzok olyan emberek szokatlanul személyes vallomása, akiken sokszor “keresztülnéz” a történelem.

“Igen kivételes esetekben maradnak fenn a munkásoktól származó graffitik, ezért a falba karcolt vázlatok a késő-középkori munkások hétköznapjainak egyedülálló és rendkívül becses dokumentumai” – állítja a régész.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik