Tudomány

Edison bemutatja a fonográfot (1877)

New York, november 21. – Thomas Edison szabadalmaztatja úttörőnek számító, hangfelvételre alkalmas masináját.

Thomas Edison 84 évesen hunyt el, szép kort élt meg, és ebbe a 84 évbe nagyon sok minden belefért. Nem hiába a Nemzeti Feltalálók Napja lett 1983-ban születésének napja.

Ha lehunyjuk a szemünket (a nagyszerű Fonográf együttes is erre kér minket ebben a dalban), egy pillanatra elképzeljük a békebeli időket. Edison nem kevesebb, mint 1093 szabadalmat eszközölt, bámulatos termékenység.

Hangosfilmekkel kísérletezett (filmstúdiót is létrehozott), dolgozott Henry T. Forddal, Teslával, Puskás Tivadarral. A többi közt a szénszálas izzót, a villanytelepet és a fonográfot találta fel, de fejlesztette a távírót, az akkumulátort, az elektromos önindítót.

Edison fonográfjának működése:

A fonográf (a görög phonograph szóból származik) jelentése hangíró. Nem véletlenül. A szerkezet elsőként rögzített hangot, majd azt vissza is tudta adni, hála Edisonnak.
Egyszerűen megfogalmazva: a hang által rezgésbe jött membránra erősített tű egy óraszerkezet által forgatott viasztekercsre véste fel a hangrezgéseket. Lejátszáskor a gyémánttű végigfut a viaszba rögzített barázdákon, mely rezgésbe hozza a membránt és a tölcsérben lévő levegőt. Így a rögzített hang hallhatóvá válik.

A fonográf lényege bonyolultabban, az ínyenceknek: egy erős talapzatra rá van helyezve egy fémágy és azon egy fémtengely forog a vele szilárdan összefüggő fémhengerrel. A hengert sima ónlemezzel (sztaniol) borítják be, ezzel tudja elfogadni a jeleket. A jeladó készülék egy kör alakú csillámlemezből áll, mely rézfoglalatba van illesztve. A foglalatra tölcséres cső erősíthető, melybe belebeszélnek vagy énekelnek.

Ha a hengert egyformán forgatva, a csillámlemez felé beszélnek vagy énekelnek (jó közelről), akkor a csillámlemez rezgéseket végez, melyek az acéltűvel közlődvén, mélyedéseket okoznak a hengert borító ónlemez barázdáin. Hogyan tudjuk visszajátszani a hallottakat? A hengert a kezdő állásba helyezzük, a csillámlemeznek és tűnek ugyanazon helyzetet adjuk, amelyben beszéd közben volt. A rézfoglalatra tölcsérszerűen táguló csövet erősítünk és a hengert lehetőleg olyan sebesen forgatjuk, mint a beszéd alatt.

Kossuth Lajos beszéde – fonográf felvételen (1890. szeptember 20.):

A fonográf Magyarországon a többi közt a népdalgyűjtésben játszott hatalmas szerepet. Először Vikár Béla alkalmazta, de munkájához használta Bartók Béla és Kodály Zoltán is.
A fonográf akkor vesztett erejéből, amikor megjelent a gramofon. Ez már csak így megy: a technikai fejlődésnek már akkor sem tudtak gátat szabni.

AJÁNLOTT LINKEK, FORRÁSOK:

Thomas Edison élete
Képek, dokumentumok Edison munkásságáról
Az Edison Múzeum
A fonográfról

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik