Tudomány

Új idegrostok fejlődtek ki gerincsérült majmokban

Váratlan és nagyfokú természetes felépülést tapasztaltak gerincvelő-sérülésen átesett majmoknál.

A tanulmányt a Kaliforniai Egyetem San Diegó-i orvosi iskolájának kutatói a Nature Neuroscience című szaklapban tették közzé. Az eredmény új terápiák kidolgozásához vezethet a gerincsérülésen átesett páciensek kezelésére.

Miközben a súlyos agyi és gerincvelői sérülések után a regenerálódás igen behatárolt, a kisebb sérüléseket gyakran jó funkcionális felépülés követi. A kutatók rhesus majmokat tanulmányozva azt tapasztalták, hogy a sérült gerincvelő idegi kapcsolatai spontán és igen nagy mértékben újraszerveződtek. A neurális összeköttetések 60 százaléka állt helyre a sérülést követő 24 héten belül.

A sérülés után közvetlenül az idegi összeköttetések száma 80 százalékkal csökkent a kísérletben, ám a megmaradt idegrostokból – axonokból – új nyúlványok nőttek ki, melyek újra lehetővé tették az ingerületvezetést.

Ez volt az első eset, amikor sikerült kimutatni, hogy a sérült gerincvelő természetes módon ilyen nagy arányban képes helyreállítani összeköttetéseit. A spontán felépülés során a majmok mozgása is megfelelően helyreállt. A főemlősöknél megfigyelt nagymértékű spontán regenerálódást a korábbi, rágcsálókkal végzett kísérletekben nem tapasztalták a kutatók.

A tanulmány arra is példa, hogy a főemlősökkel végzett tudományos vizsgálatokat nem mindig lehet más emlőskísérletekkel helyettesíteni, mert idegrendszerük szerveződése eltérő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik