Tudomány

Mi van az “időutazó” kezében?

Állítólag rajtakaptak egy időutazót mobilozás közben egy Chaplin-film 1928-as premierjén. Valóban telefonál a titokzatos hölgy?

Október 19-én került fel a Youtube-ra az a felvétel, mely Chaplin The Circus (A cirkusz) című filmjének DVD-extrájáról. A felvétel a film első 1928-as bemutatásán készült, és a járókelőket is lencsevégre kapta. George Clarke, Belfastban élő rendező fedezte fel a különös hölgyet, aki a pár képkockán áthaladva úgy tűnik, mintha egy mobiltelefont tartana a kezében.

A múltba való időutazást jelenleg lehetetlennek tartják a kvantumfizikusok, így képtelenségnek tűnik, hogy a hölgy valóban időutazó legyen. Ráadásul, ha az is lenne, 1928-ban semmilyen kiépített infrastruktúra nem létezett, mely lehetővé tette volna a mobilozást.

A szkeptikusok szeretnék megfejteni a különös tárgy kilétét. Első körben egy kezdetleges hallókészüléket, fülkörtöt gyanították a hölgy kezében látni, de mivel a képeken tartott tárgy szögletes, így kizárt, hogy fülkürt lenne.

Azonban 1928-ban már valóban voltak hallókészülékek, melyek első ránézésre összetéveszthetők a mobiltelefonnal. A flickfilosopher blog több variánst is felajánl a rejtély megoldására.

Az egyik a Siemens 1924-es hallókészüléke, mely szénszálas erősítőként megemelte a bejövő zajszintet, s így lehetővé tette a nő számára, hogy jobban halljon. A szabadalom első ránézésre nagyon hasonlít egy mobiltelefonra.

A másik lehetőség a Western Electric 1924-ben szabadalmaztatott hallókészüléke. A modell neve Western Electric 24 “Audiphone”.

A gyártást 1925-ben kezdték meg. A készülék szintén elfért egy tenyérben, és hasonlóan működött, mint a Siemens-féle hallókészülék.

Az Audiphone első ránézésre a korai iPodokra emlékeztet. Külön fülhallgató csatlakozott hozzá, mely a belső fülbe közvetítte a külső erősítő jelzéseit.

Úgy tűnik, megdőlni látszik az a hátborzongató teória, mely szerint időutazó lehetett a látszólag mobilozó nő. Nagy valószínűséggel csak egyszerűen süket volt, aki éppen a hallókészülékét állítgatta.

AJÁNLOTT LINK:

Online Hallókészülékmúzeum (Hearing Aid Museum)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik