Tudomány

Majdnem elárverezték a német-római császár levelét

Külföldi aukciókon bukkantak fel a Csehországból ellopott történelmi dokumentumok.

A Pravo napilap értsülései szerint külföldi árveréseken került kalapács alá annak a több száz értékes történelmi dokumentumnak. Köztük voltak a cseh uralkodók levelei is, amelyeket a csehországi Cheb városában működő állami levéltárából loptak el még évekkel ezelőtt.

A dokumentumok egy részének eltűnését egy hat évvel ezelőtti leltározás során vették észre.

Az értékes dokumentumok egy részét azok a levelek teszik ki, amelyeket a cseh uralkodók és Cheb városa váltottak egymással.

A levelek mindegyikét eredeti királyi, illetve császári pecséttel és aláírással látták el – mondta Karel Halla, a chebi levéltár igazgatója. “Ezek teljesen egyedülálló dokumentumok, mivel nem létezik belőlük másolat. Az uralkodók csak egyetlen példányt írtak ezekből” – tette hozzá a CTK-nak tett nyilatkozatában.

Az egyik legértékesebb ellopott levél IV. Károly cseh király (1346-1378) és német-római császár 1355-ös pátense. Károly 1354-ben adómentességet biztosított a Karlovy Vary régióban fekvő Cheb városának.

A cseh hatóságok külföldi társintézményekkel együttműködve nyomoznak az ellopott, majd árverésre kínált történelmi dokumentumok után.

AJÁNLOTT LINK:

Az ellopott dokumentumok nyomában (Earth Times)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik