Tudomány

Roger Moore születésnapja (1927)

Stockwell, október 14. – Megszületik a majdani Angyal, James Bond harmadik megformálója, sok-sok hölgy kedvenc színésze, Roger Moore.

Sean Connery és George Lazenby után ő kapta meg azt a lehetőséget, hogy eljátssza James Bond szerepét. Ezt nevezhetjük pályafutása kirakatszerepének, a legtöbb ember innen ismeri.

Vagy éppen az Angyal megformálójaként. Számunkra, magyaroknak a Minden lépben két kanál című sorozatban Tony Curtis partnereként is maradandót alkotott. Roger Moore ikon, utána Timothy Dalton, Pierce Brosnan és Daniel Craig játszotta Bondot. 1991 óta az UNICEF jószolgálati nagykövete.

Best of British – Roger Mooer életéről:

Sir Roger Moore 1927. október 14-én született Stockwellben, Londonban. Egyetlen gyermek volt a családban, apja George Moore rendőr volt, édesanyja Lillian mai szóval élve háztartásbeli. A durhami egyetemre járt, de sosem diplomázott le. A II. világháború alatt besorozták, tiszt lett, egy rövid ideig Németországban is állomásozott.

Később aztán a Szórakoztató Szolgálat színésze lett, majd elvégezte a Royal Academy of Dramatic Arts iskolát Cambridge-ben, hogy aztán statisztaként szerepeljen. A színészképzőben osztálytársa volt Lois Maxwell, aki később Miss Moneypennyt játszotta a James Bond-filmekben. 1945-ben statisztaként játszott a Cézár és Kleopátra című filmben is.

1948-ra már színházakban és kisebb tv-műsorokban szerepelt. Kihasználva, hogy jóképűnek teremtetett, modellként dolgozott a kisebb szerepek mellett. Fogkrémet reklámozott, majd szerződést kötött az MGM-mel, és 1952-ben Amerikába szerződött. Mégis, végül a televízióban alapozta meg népszerűségét, leginkább Ivanhoe-ként (1957-ben indult a Columbia Pictures sorozata, Angliában egy évvel később került adásba) – az MGM négy év után nem hosszabbított vele szerződést.

Az angyal intrója:

A világhírnevet Simon Templar megformálása hozta meg neki a The saints (Az angyal) című sorozatban 1961-ben. A sorozat Angliában készült, de sikeres volt a tengerentúlon is. Leslie Charteris volt Az angyal írója, tőle Moore meg akarta szerezni a jogokat. A következő hét évben 118 részt forgattak le, mindegyik 50 perces volt.

1970-ben Lew Grade (Az angyal rendezője) felkérte a The Persuaders (Minden lében két kanál) című sorozat főszerepére, Tony Curtis mellé. Ez a sorozat a 70-es évek egyik legnépszerább tévés produkciója lett. Ezzel a filmmel lett Roger Moore a világ legjobban fizetett színésze, ugyanis több mint 1 millió fontot kapott a sorozatért.

Roger Moore-interjú James Bondról:

James Bondként

1972-ben felváltja Sean Conneryt a James Bond-filmek főszereplőjeként. A következő 12 évben 7 Bond-filmben szerepelt. Ezek a követezők voltak: Élni és élni hagyni; Az aranypisztolyos férfi; A kém, aki szeretett engem; Holdkelte; Szigorúan bizalmas; Polipka; Halálvágta.

A mai napig ő játszotta a legtovább a főszerepet. A kritikusok szerint általa humorosabb, könnyedebb lett a karakter, kissé „playboyos”, de cseppet sem rossz, sőt. 45 éves volt a kezdetkor, 58 éves az utolsó film esetében, azóta is csak fiatalabbak játszották Bondot.

2004-ben a szavazatok 62 százalékával a legjobb Bondnak választották, és 2008-ban is ő vezeti a népszerűségi rangsort Daniel Craig előtt, 58 százalékos mutatóval.

My name is Bond. James Bond:

Egyéb szerepek

A Bond-sorozat alatt 13 másik filmben szerepelt Roger Moore, például a Sherlock Holmes New Yorkban (1976), Az aranybánya (1974), az Ágyúgolyó futam (1983) című filmben. Több kritika is érte amiatt, hogy három filmet is készített a 70-es években a dél-afrikai apartheid-rendszer elleni fellépés jegyében.

Nagy sikert aratott a barátjával, Michael Caine-nel készített Telitalálat című mozi. Utolsó filmjét 2002-ben készítette, a Hajó a vége címűt.

2009-ben a Sunday Times című lapnak elismerte, hogy több szerepet már nem vállal. Ugyanakkor a 2012-es olimpiát reklámozó kisfilmben feltűnt James Bondként, partnere Samantha Bond volt, aki Miss Moneypennyt játszotta a Pierce Brosnan-érában.

Minden lében két kanál – autóverseny-jelenet Tony Curtisszel:

Ugyanebben az évben egy postai reklámban jelent meg, emellett Roger Moore több filmes testületben is vezető tisztségviselőként dolgozik. Több televíziós produkcióban vállalt és vállal narrátori szerepeket.

Az angol királynő 1999-ben ütötte lovaggá.

Első felesége Doorn van Steyn műkorcsoláyzó volt, 1946 és 1953 között. Őt Dorothy Squires énekesnőért hagyta ott, vele 15 éven keresztül élt együtt. 1961-ben ismerkedett meg Luisa Mattioli olasz színésznővel, akit 1969-ben vett el. Tőle egy lánya és két fia született. Ez a házasság is véget ért, 2002-től a svéd-dán multimilliomos Kristina Tholstrup a felesége. Miatta ápol jó kapcsolatot a svéd és a dán királyi családdal.

UNICEF-szerepvállalás

1983-ban megváltozott gondolkodása, miközben a hatodik James Bond-filmet forgatta. A helyszín India volt, ahol megérintette a szegénység. Egyre inkább érdeklődni kezdett a harmadik világ országainak sorsa iránt. Barátja, Audrey Hepburn UNICEF-ben végzett munkájával mély benyomást tett rá, ő maga 1991-től lett a szervezet jószolgálati nagykövete.
Ő az egyik legfoglalkoztatottabb közéleti személyiség a nagykövetek közül.

AJÁNLOTT LINKEK, FORRÁSOK:

Egy páratlan pályafutás
Roger Moore hivatalos weboldala
Egy lengyel rajongói oldal
Születésnapi ünneplés Roger Moore-ral
Egy ismerős képsor

Ajánlott videó

Olvasói sztorik