Tudomány

Sebgyógyító gyulladás

Állatkísérletek új eredményei azt jelzik, hogy az ellenőrzött mértékű, helyi gyulladás kifejezetten gyorsítja a sebgyógyulás folyamatát.

A sportolás közben bekövetkező sérülések után megdagad az izomzat, gyakori a sebgyulladás, amelyet eddig különböző módokon – borogatással, gyógyszerekkel – igyekeztek visszaszorítani.

A gyulladás kóros jelenség: az érelmeszesedés is lassú, gyulladásos folyamat, a gyors, gyakran váratlanul megjelenő gyulladás pedig – akár a vakbélben, akár a tüdőben következik be – sürgős beavatkozást, kezelést igényel.

Lan Zhou és munkatársai a szakértők szerint valósággal fejre állítják az eddigi orvosi ismeretet és gyakorlatot.

A clevelandi kutatók egereken végezték kísérleteiket. Az állatok végtagjain sebet ejtettek, és azt követően figyelték a szövetekben elinduló eseményeket.

Kétféle mintát vizsgáltak. Az egyik csoport egészséges, ép egerekből állt, és amikor bárium kloriddal izomsérülést okoztak a rágcsálóknak, ott olyan gyulladás kezdődött, amely bármilyen emlős állat esetén azonnal elindul.

A másik egércsoport tagjai genetikai úton kitenyésztett egerekből állt. Ezeknél az ép állatokra jellemző gyulladás külső károsító hatásra nem jelent meg. A munkacsoport azt figyelte meg, hogy a gyulladásos sejtek izomkárosító hatásra az inzulinszerű növekedési faktor, az IGF-1 keletkezését fokozzák, ami kifejezetten javítja az izomszövet állapotának helyreállását.

Azok az egerek, amelyekben a genetikai károsítás miatt ez a gyulladás nem következett be, az izomsejtek gyógyulását sem észlelték. “A sebek gyógyulásához jól ellenőrzött mértékű gyulladásra van szükség, amely nem túlságosan sok, de nem is kevés.” – hangsúlyozta Gerald Weissmann, a tanulmányt közlő folyóirat főszerkesztője.

Régóta ismert, hogy bizonyos erélyes gyulladáscsökkentő gyógyszerek, mint például a kortizon, lassítják a sebgyógyulást.

Ez a tanulmány még nem magyarázza meg a jelenséget, de világosan mutatja, hogy az inzulinszerű növekedési faktor, az IGF-1 és a gyulladásos sejtek által termelt egyéb anyagok gyorsítják a sebszövet gyógyulását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik