Tudomány

Megszületik Greta Garbo (1905)

Stockholm, szeptember 18. – A világ filmművészetének egyik legszebb és legméltóságteljesebb ikonja ezen a napon látta meg a napvilágot Svédországban.

Az elegancia, a megfontoltság, a méltóságteljesség és a titkoztaosság jellemezte kora egyik legnagyobb hatású színésznőjét, Greta Garbót.

A világon mindenhol szerették és csodálták. Hosszú kort élt, magánéletében pedig elsősorban a nők játszották a főszerepet. Becenevei Az Arc, A svéd szfinx voltak – nem véletlenül (gyermekkorában a Katta, Gurra becenevekre hallgatott a szegénynegyedben).

Greta Louisa Gustafsson néven született 1905. szeptember 18-án. Volt egy nővére és egy bátyja, édesapja korai halála miatt otthagyta az iskolát, egy fodrászatban kezdett dolgozni, majd egy stockholmi áruházban. Az áruházat reklámozó hirdetésekben tűnt fel, mint egyfajta modell.

Így figyeltek fel szépségére, fátyolos hangjára, és 1922-ben felajánlottak neki egy férfi szerepet a Peter the tramp című vígjátékban. 1922-től két évig tanult egy svéd drámatagozatos intézménybe, ahová ösztöndíjat kapott. A Royal Dramatic Theatre – ez volt az intézmény neve – igazgatója, Mauritz Stiller adta neki a Garbo művésznevet. A hírek szerint Bethlen Gábor erdélyi fejedelem után. Egy másik forrás szerint gyermekkori szerelme, a később színésznővé lett Mimi Pollak találta ki.

Németországba került, ahol megismerkedett Marlene Dietrichhel. 1925-ben a Metro Goldwyn Mayer Stiller igazgatót Hollywoodba hívta, ő magával vitte Garbót is, akit szintén szerződtettek. 1926-ban kapta első amerikai filmjét, a címe Torrent volt, amely egy némafilm volt. Az amerikaiak lefogyasztották, kiegyenesítették fogsorát, új frizurát készítettek neki, szemöldökét kitépkedték.

Lassan kezdett el angolul beszélni, de az Anna Christie után már Oscar-díjra jelölték 1930-ban. Abban egy gyönyörű ex-prostituáltat játszott, és először szólalt meg. Pályafutásában számos, leginkább tragikus női sorsot megformált. Eljátszotta a kémnő, Mata Hari történetét (1931), Anna Kareninát (1932), a Grand Hotel szomorú balerináját (1932), Krisztina királynőt.

A Mata Hari című filmben:

Az Anna Kareninában olyan színészi játékot mutatott be, amely pályafutása csúcsának is tekinthető, lélegzetelállítónak tartották kora kritikusai.

A legenda és a valóság is azt mutatja, Greta Garbo először a Ninocska című vígjátékban nevetett először. A kétarcú nő című, 1941-es film volt utolsó nagy munkája, de ez le is rombolta imázsát.

A kétarcú nőben (1941):

A II. világháború alatt egy kémszervezetbe lépett be, és Svédországban be is szervezett embereket, valamint információkat szolgáltatott a brit hatóságoknak a nácikról. Úgy gondolta, a világ megváltozott, nem állt többet kamera elé. Karrierje tehát rövid volt, de úgy gondolta, szándékoltan ápolta saját misztikumát. Összesen 27 filmet készített.

1953-ban egy hétszobás lakást vásárolt New Yorkban, az 52. utcában (1951-ben lett amerikai állampolgár). Kevés barátja maradt, jobbára magányos sétákat tett, kertészkedett. Távoli óceánok szigetein, a francia Riviérán, Svájcban és Olaszországban pihent Cecile de Rotschild bárónővel vagy Aristotle Onassisszal. „Soha nem mondtam, hogy egyedül akarok lenni. Én azt mondtam, hagyjatok egyedül. Ez óriási különbség” – mondta egyszer.
1954-ben megkapta az Oscar-díjat életmű kategóriában.

Magányosan, tüdőgyulladásban halt meg 1990. április 15-én a New York-i kórházban. Hamvait szülőhelyén temették el.

A nőkkel való kapcsolata

1931-ben találkozott Mercedes de Acostával – Marlene Dietrich szeretőjével -, akivel állítólag viszonyt folytatott. Sok verset írt neki Mercedes, kapcsolatuk végül véget ért, amikor de Acosta a leszbikus ügyeiről írt önéletrajzában. Halála után a szerelmes leveleket egy philadelphiai múzeumban állították ki.

Legnagyobb kebelbarátnője a német Salka Viertel volt, akit Svédországban ismert meg. Nagyban hatott rá, ő javasolta neki, ne térjen vissza a filmezéshez.

Itt megnézhetjük az EGYIK, itt pedig egy MÁSIK, női partnerével történt csókjelenetét Garbo filmjei közül.

Greta Garbo születésének századik évfordulóján egy másik levelezést is nyilvánosságra hoztak. A másik fél egy svéd színésznő, Mimi Pollak volt.

Egyes vélemények szerint, amelyeket ezek a levelek alátámaszthatnak, Garbo nem önszántából vállalta a magányt. Egész életét elszigeteltségben és szerelmi bánatban élte le, mert a svéd színészképzőben megismert Mimi Pollak, akivel ezekben a korai években együtt volt, nem lehetett az övé. Fiatalkori szerelmével hatvan éven át levelezett. Amikor Pollak fia megszületett, Garbo így írt Miminek, akit Mimosának nevezett: “Hihetetlenül büszke vagyok, hogy apa lehetek.”

Ritkán látott képek (az idős) Garbóról:

Érdekességek Greta Garbóról

1997 októberében az Empire című brit magazin szavazásán minden idők 38. legjobb színésznője lett, a Premier Magazin a 8. helyre sorolta ebben a kategóriában. A Guiness Rekordok Könyve kiadója egy alkalommal minden idők legszebb nőjének választotta. Az Amerikai Film Intézet az 50 legjelentősebb női színész közül az 5. helyre tette.

Kedvenc saját filmje az 1936-os Camille volt, Clark Gable-t viszont ki nem állhatta, sznobnak tartotta őt. Minden alkalommal, amikor olyan dolog történt a forgatáson, ami nem tetszett neki, csak ennyit mondott: „Azt hiszem, visszamegyek Svédországba!” Ezzel jól meg is ijesztette a stáb vezetését, így engedtek neki. Ennek ellenére precíz, pontos és méltóságteljesen alázatos volt munkái során.

Depresszióban szenvedett, a keleti filozófiáknak hódolt, de soha nem hagyta abba a cigarettázást és a koktélok fogyasztását.

Adolf Hitler kedvenc színésze Great Garbo volt, ugyanakkor Anna Frank amszterdami titkos szobájában is megtalálható volt egy Garbót ábrázoló kép, amelyet egy magazinból vághattak ki.

Híres mondásai: “Az élet gyönyörű, ha tudjuk, mit kezdjünk vele. Nem kell ahhoz megházasodni, ha egy igaz barátot akarsz, aki végigkíséri az életed.”

Garbo kezét mindenesetre legalább háromszor megkérték. Mindhiába.

AJÁNLOTT LINKEK:

Greta Garbo színésznőt szeretett
Garbo az Internet Movie Database-ben
Greta Garbo életpályája

Ajánlott videó

Olvasói sztorik