Nem pusztán a XXI. század társadalmi változásainak tudható be, hogy manapság mindinkább elavultabbá válik az a felfogás, amely szerint jórészt az anyákra kell hárulnia a gyermeknevelés feladatának.
Német és amerikai kutatók vizsgálataik alapján megállapították, hogy a férfiközpontú utódnevelés valójában általános és egyáltalán nem új keletű a főemlősök körében, sőt egyes egyéb állatfajok esetében is.
Julia Fischer, a göttingeni Német Főemlőskutató Intézet (DPZ) biológusa, főemlős- és viselkedéskutató vizsgálódásainak fő tárgyai, a hím berbermakákók (Macaca sylvanus) voltak.
Ezek az állatok gyakran jelennek meg társaik előtt fiatal kismajmok társaságában, feltűnő módon istápolva a kicsiket, hogy magatartásukkal kinyilvánítsák a csoport hierarchiájában kivívott magas státusukat, illetve határozott, erőteljes benyomást gyakoroljanak a többi hímre.
A berbermakákók számára a kicsinyek a többi hímmel való viszony kiépítésének és a szociális hálózat megszilárdításának egyfajta értékes eszközei.
APÁS SZÜLÉS ÉS SZELEKTÍV ABORTUSZ
Nem a göttingeni tudósok tanulmánya az egyetlen, amely olykor meglepő, a hímek gondoskodó viselkedését példázó eseteket ír le.
A kutatók például különös megfigyelést tettek a tűhalak (Syngnathinae) esetében.
Ennél a fajnál a csikóhalhoz hasonlóan a hímek “esnek teherbe”, és ők szülik meg eleven utódaikat.
Attól függően, hogy milyen érzelmeket táplálnak kicsinyeik anyja iránt, a hímek nagylelkűen vagy keményen bánnak utódaikkal: ennek megfelelően szabályozzák, hogy mennyi tápanyagot juttatnak a hasoldalukon lévő úgynevezett költőtáskában kikelésükig növekvő ikráknak.
Több tűhalnemzedéken át végzett vizsgálat során megállapították, hogy a több nősténnyel párosodó hím inkább a nagyobb és erősebb anyától származó petéket neveli fel.
Ha kevésbé vonzóval párosodik, akkor úgynevezett szelektív abortuszt végez – kilöki testéből vagy felszívja az érintett petéket -, hogy több energiája maradjon a fejlettebb egyedek felnevelésére és az újabb párosodásra.
MÁR A DINÓKNÁL IS . . .
A legtöbb madárfajnál a hímek és a tojók felváltva melegítik a fészekben pihenő tojásokat, majd szintén felváltva szállítják a kikelt fiókáknak a táplálékul szolgáló rovarokat, apró állatokat.
De néhány nagy, repülésre képtelen madár, mint például az emu vagy a Dél-Amerikában honos nandu esetében elsősorban a hímek a fészek melegének őrzői.
A tudósok bizonyítékokkal rendelkeznek arra, hogy ez az apai viselkedés a madarak őselődjétől, a dinoszauruszoktól származik.
David J. Varrichio, a Montanai Egyetem kutatója munkatársaival együtt szintén arra a véleményre helyezkedett, hogy nem új keletű jelenségről van szó:
Az állatvilág apái már több millió évvel ezelőtt is felelősséget vállaltak a kicsikért, védelmezték és óvták őket.
Bizonyítékokat találtak arra, hogy néhány húsevő dinoszaruruszfajnál is bizony a hímek voltak azok, amelyek őrködtek az utódok fejlődésének biztonsága felett.
Tehát a dinoszaurusztojások környékén fel-alá portyázó őshüllők nem csupán céltalanul kóboroltak, hanem fontos szülői feladatot láttak el.
Az állatvilág más, akár több millió éve élt vagy jelenleg élő, kevésbé fejlett fajai esetében is elmondható, hogy gyakran a gondoskodó hímek viselték és viselik az utódnevelés terhét. Hiszen a nőstények a kicsinyek, a fiókák vagy kölykök világra hozatalával már kivették részüket a “nagy feladatból”, utána az apákon a sor.
