Tudomány

Forradalmian új energia: fényből és hőből

Kifejlesztették a naperőművek villamosáram-termelését.

Noha a Nap többféle formában bocsát a földre energiát: fényként és hőként is érezzük jótékony hatását, ennek ellenére sokáig a kettő közül csak az egyiket tudtuk az energiatermelés során az emberiség szolgálatába állítani.

A stanfordi kísérletek viszont a külön-külön költségesnek bizonyuló energiatermelési módokat kombinálva olyan hatékonyságúra fejlesztették a naperőművek villamosáram-termelését, hogy az olajtüzelésű erőművekkel egy árkategóriába kerültek.

Jelenleg is elérhető alkatrészek és anyagok felhasználásával sikerült az amerikai tudósoknak olyan berendezéseket építeniük, amelyek egyszerre a nap hőjét és a fotovoltaikus energiáját is hasznosítani tudják.

Az új metódus neve: PETE, azaz fotonsegítséggel támogatott termionikus kibocsátás, ami a meglévő rendszerek hatékonysági fokát cézium felhasználásával növeli a duplájára. Ezeket könnyen be lehet építeni már meglevő napkollektorokba, ráadásul még meglehetősen olcsóak is.

Bár már harminc százalékos termelékenység-növeléssel is utol tudná érni ár-érték arány tekintetében az olajerőműveket, a kutatócsoport hatvan százalékos növekedést prognosztizál, ha minden újításukat sikerül bevezetniük.

Ajánlott link

Ajánlott videó

Olvasói sztorik