Tudomány

Új szupernóvát fedeztek fel magyar csillagászok

Administrator

2010. 07. 22. 13:45

A felvétel a Bajai Csillagvizsgáló 2005-ben üzembe helyezett, 50 cm átmérőjű automata távcsövével készült július 7-én.

Új “robbanócsillagot” fedezett fel a Bajai Csillagvizsgáló és a Szegedi Tudományegyetem vezetésével 2008 óta folyó szupernóva-kereső program egyik július 7-ei felvételén magyar csillagászok 12 fős csoportja. A szupernóvát a SN 2010gn jelzéssel látták el.

Mint a Magyar Csillagászati Egyesület honlapján olvasható, a felvétel a Bajai Csillagvizsgáló 2005-ben üzembe helyezett, 50 cm átmérőjű automata távcsövével készült július 7-én. A bajai asztrofizikai robottávcső (BART) előre meghatározott program alapján rendszeresen fotózza az égbolt galaxisokban gazdag területeit, hogy az azokban felvillanó szupernóvákat felfedezze. Ezeknek a robbanócsillagoknak a vizsgálata kulcsfontosságú a világegyetem működésének megértése szempontjából.

A 16,6 magnitúdós, vagyis a szabad szemmel láthatónál tízezerszer halványabb szupernóva az NGC 6339 jelű galaxis közelében található távoli és halvány “csillagváros” magjának közelében jelent meg

Borkovits Tamás által készített felvételeket július 20-án vizsgálta át Vinkó József, a Szegedi Tudományegyetem munkatársa. Az automata keresőprogram azonnal megtalálta a korábbi, május-június során készített felvételeken nem látszó “plusz csillagot”, amely a Herkules csillagkép irányában látszó horgas spirális galaxisban jelent meg. A későbbi éjszakákon készített felvételeket átvizsgálva kiderült, hogy július 8. és 17. között 8 másik estén is sikerült lefotózni az új objektumot, így létezése bizonyítást nyert. A kérdés csak az volt, hogy milyen természetű égitestről van szó.

Ennek eldöntéséhez fel kellett venni az égitest spektrumát, amelyet a világ egyik legnagyobb távcsövével, a texasi McDonald Obszervatóriumban felállított 9,2 méteres Hobby-Eberly teleszkóppal készítettek. Ezek szerint az új csillag valóban szupernóva, méghozzá a fényesebbek közül való, vagyis egy olyan fehér törpe felrobbanását sikerült megfigyelni, amely egy kettőscsillag komponense volt. A fehér törpe vörös óriássá felfúvódó társától anyagot kapott, amelyet összegyűjtve tömege meghaladta a Nap tömegének 1,44-szeresét. Mai ismeretek szerint ekkor a fehér törpék összeroppannak, és egy hatalmas robbanás kíséretében anyaguk teljes egészében fuzionál.

Szupernóva

A Napnál nagyobb tömegű csillag végső, nagy robbanása, amely során a csillag fényessége körülbelül egy éven keresztül egy átlagos galaxiséval vetekszik. A szupernóva-robbanás során a csillag ledobja a külső rétegét, amely a környezetét hidrogénnel, héliummal és nehezebb elemekkel telíti. A kidobott anyag általában gömb alakban tágul, miközben egyre ritkább lesz.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.